Metal trió az idei Nagy-Szín-Pad! győztese

Vágólapra másolva!
A közönség őket szerette a legjobban, így az idei Nagy-Szín-Pad! győztese az Apey& The Pea lett.
Vágólapra másolva!

A győzelem azt is jelenti, hogy a metal csapat a Sziget fesztivál, a Telekom VOLT fesztivál, a Strand fesztivál, és a Campus fesztivál mellett a MOL Nagyon Balaton rendezvényeire és az Akvárium Klubba is meghívást kap, valamint, fellép a Petőfi Zenei Díj nagyszabású showműsorában, egy videoklip elkészítésére is lehetősége nyílik, és egy évnyi energiaital ellátással is gazdagodik a Red Bull felajánlásával.

Emellett az Apey & the Pea képviselheti Magyarországot a 2019-es Eurosonic Festivalon, valamint a Visegrádi Csoport 2017-2018. évi magyar elnöksége alkalmából a Magyar Turisztikai Ügynökség támogatásával egy lengyel és egy cseh fesztiválon mutatkozhat be, míg Antonia Vai egy szlovák fesztiválon léphet színpadra, NB pedig a dunaszerdahelyi Fröccsfeszt nagyszínpadán játszhat.

A döntőbe Antonia Vai, az Apey & the Pea, valamint az NB jutott, közülük

az elődöntő végeztével újraindított közönségszavazás az Apey & the Pea-nek hozta meg a győzelmet.

Nagy-Szín-Pad!

Az ötödik alkalommal megrendezett Nagy-Szín-Pad!-on az elmúlt évben beérkezett szakmai ajánlások alapján már kialakult rajongótáborral rendelkező, klubszinten népszerű, és a Petőfi Rádióban is jelen lévő előadók és zenekarok kaptak lehetőséget nagyszínpad-érettségük bizonyítására.

A tehetségmutatóként aposztrofált megmérettetés célja az volt, hogy ezeknek a tehetséges előadóknak lehetőséget biztosítson a nagyobb közönség előtti bemutatkozásra. "Az idei mezőny rendkívül színes volt, a könnyűzene szinte minden műfaja képviseltette magát egy-egy előadóval.

Volt közöttük, aki már nagyobb koncerttermeket is képes önállóan megtölteni, akadt, aki folyamatosan turnézva csak a nagy kiugrás lehetőségére várt, míg mások vitathatatlan rádiós slágereket tudhattak magukénak, vagy épp külföldi sikereket arattak az elmúlt évben. Biztosra veszem, hogy az idei Nagy-Szín-Pad! nem csupán a győztes, de minden résztvevő számára nagy élményt jelentett és a vele járó publicitás segíti őket a karrierjük során"- mondta Lobenwein Norbert, a Nagy-Szín-Pad! alapítója.