Öt magyar egészségügyi startup mutatkozott be az USA-ban

Vágólapra másolva!
Május 6-13-a között az Egyesült Államok keleti partjára érkezett a Startup Campus V4 Global Tour. A harmadik állomáson öt magyar egészségügyi startup vállalkozásnak nyílt lehetősége validálni magát az amerikai piacon, illetve különböző találkozók során további együttműködési kapcsolatokat kialakítani.
Vágólapra másolva!

Az egyhetes üzleti út során a startup vállalkozások több helyen is bemutatkoztak, valamint egy versenyen is részt vettek.

Az USA-ban 5 magyar medtech/healtchare startup vállalkozás képviselte magát; az InSimu Patient, a kifejezetten szakmai célra kifejlesztett beteg-szimulációs applikáció; a Vitrolink, mely fejlett technológiai megoldásaival nyújt segítséget a patológusok mindennapi rutinjának elvégzésében; a MED3D, a sebészeti innovatív oktatási rendszer, mely során a szakemberek az elkészített érvarratok minőségét részletesen ellenőrizni tudják és a Now Technologies Gyroset elnevezésű intelligens eszköze, ami a mozgáskorlátozottaknak fejmozdulatokkal segít a kommunikációban és a mozgásban egyaránt, valamint a Promobox, mely ajándékcsomagokkal, illetve információs kiadványokkal segít a gyermeküket világra hozó édesanyáknak. A túrához csatlakozott a New York-ban működő Notch nevű vállalkozás is, mely szenzoros mozgásérzékelő innovációval segíti a felhaszálókat.

Öt magyar egészségügyi startup mutatkozott be az Egyesült Államokban Forrás: Enterprise Hungary/Farah Cuyvers

A globális túra folytatása Bécsben, a Pioneers fesztiválon lesz, mely egyben a Startup Campus University – Innovative Idea Battle döntője is.