Jön az utolsó hétvége a Gyerek Szigeten

Gyerek Sziget
Vágólapra másolva!
Utolsó hétvégéjére készül idén a Gyerek Sziget.  A búcsúhétvége is bőven tartogat meglepetéseket: ott lesz Rutkai Bori és bandája, Radványi Balázs és Varró Dániel, a Mesés Lovasudvar pedig ingyenes sétalovaglással készül.
Vágólapra másolva!

A mostani hétvége lesz a Generali Gyerek Sziget záró eseménye, de még az utolsó két nap is lesznek újdonságok. Ilyen például a Mesés Lovasudvar, ahol ingyenes sétalovagoltatással várják a gyerekeket, a GYILOVE Egyesület pedig különféle látványos produkcióval készül. A sportrajongók a foci vébé jegyében továbbra is játszhatnak a Fociszigeten, a Dechatlon Sportpark pedig az

egész családot kihívó, öt ügyességi feladatból álló sportos játékkal várja a vállalkozószellemű játékosokat.

A megmérettetés végén a dicsőség mellett értékes ajándékokat, sőt, egy 20 ezer Ft értékű ajándékkártyát is hazavihetnek a játékosok. Aki pedig szereti, ha ugrálás közben a szél picit megborzolja a haját, a Trambulin Parkban hódolhat szenvedélyének, a harcos kedvűek nagy örömére pedig visszatér a Sárkány kertje Shaolin akadálypálya, ahol a Shaolin szerzetesek ügyességi pályáját lehet tesztelni.

Jó hangulat, bajuszok, csoportos szelfi Forrás: Origo

Ezen a hétvégén is lesz Kézműves Palota, ahol ezúttal a tűzzománc készítés, papírmerítés, különleges fonás és habkarton építészet fortélyait lehet majd elsajátítani, de gond-és molyűző babák is készülhetnek. A Karamella Cirkuszvilágban ismét

a Rippel-fivérek lesznek a porondon,

vagyis tőlük lehet majd tanulni az artistaságról, de lesz Bohócoskola és Bohócerdő is. A Gyerek Paradicsom minden hétvégén a természettel közeli témákkal és programokkal várta a lurkókat, ezúttal pedig egy Állati jó hétvégével készülnek. Ott mindent megtanulhatnak a kicsik a felelős állattartásról és az állatmentésről. Ott lesz a Rex Kutyatthon néhány lakója is. Az állatvédelem mellett június 23-án, szombaton a Jane Godall Intézet előadásán megtanulhatják a gyerekek, hogy miért káros a környezetre a nylonzacskók használata.

Mindemellett ezen a hétvégén is barangolhatnak a gyerkőcök Kukutyinban felfedezve annak mesterségeit, barátkozhatnak állatokkal az Állatsimogatóban, a tudományokkal ismerkedhetnek a Csodák Palotájában, a Modellezők Tere az elmélyült alkotóké, de ezúttal is vár mindenkit a Minialdi, az M2 a barátod programjai, a Minimax Sátor és a Jana Babajátszóház is.

A Generali Nagyszínpad idei utolsó szombatját a Dongó Dalok Apróknak előadás nyitja, majd a Majorka Színház mutatja be Róka szolga című darabját, a délután zárásáról pedig a Rutkai Bori Banda: Ürdöngölők koncertjével gondoskodik. Vasárnap a gyerekek és szülők nagy kedvencei, Radványi Balázs és Varró Dániel nyitják a napot közös műsorukkal, utána Paprikajancsi vásári bábjátéka szórakoztat és Kárász Eszter és az Eszterlánc mesezenekar búcsúztatja a Gyerek Szigetet.