Haldoklik Michael Jackson apja

A világ 10 legfiatalabb nagyszülője Joe Jackson
Vágólapra másolva!
Haldoklik Michael Jackson apja, Joe Jackson. A 89 éves férfi 2015-ben stroke-ot kapott, azóta demenciával küzd. Joe Jackson különös kéréssel fordult orvosaihoz, családja pedig ezt nem akarta elfogadni. 
Vágólapra másolva!

Haldoklik Joe Jackson, Michael Jackson 89 éves apja. „Nagyon gyenge, nincs már sok hátra az életéből. A családnak ott kell lennie mellette” - mondta Jermaine Jackson, Michael Jackson testvére apja állapotáról. Joe Jackson régóta küzd már betegségekkel, most pedig állítólag különös kéréssel fordult orvosaihoz: azt mondta, hogy többet ne tájékoztassák a családját az állapotáról,

és ne is engedjék a családtagoknak, hogy meglátogassák őt.

Kérése ellenére felesége, Katherine Jackson, két lánya, Rebbie és Joh'Vonnie, valamint unokája, Yashi Brown is meglátogatta a kórházban, Las Vegasban. „Senki nem tudja, hogy mi történt.

pláne nem a jelenlegi helyzetben” - mondta Jermaine Jackson. Azt is hozzátette, hogy senki nem tájékoztatta őket semmiről, még az orvos sem - írta az NME.

Michael Jackson rettegett az apjától Forrás: AFP

Michael Jackson apja 2015-ben stroke-ot kapott, azóta küzd a demenciával. Joe Jackson még a hatvanas évek elején kezde el építeni három idősebb fia karrierjét, majd később megalakult a The Jackson 5, aminek már Michael Jackson is tagja volt, és Joe Jackson volt a menedzsere. Michael Jackoson elismerte, hogy sikereiben apjának nagy szerepe volt, de az Oprah Winfrey Show-ban egyszer arról beszélt, hogy rettegett az apjától brutális nevelési módszerei miatt, és sokszor

félelmében elhányta magát, amikor meglátta.

2017-ben Joe Jackson bocsánatot kért a gyerekeitől, amiért túlságosan szigorúan bánt velük, bár a leghíresebb közülük, Michael ekkor már 8 éve nem élt.