Így kerüljük el a fesztiválbetegséget

Volt fesztivál 2017 best of
Vágólapra másolva!
Elkezdődött az idei fesztiválszezon, ma elindul a soproni Telekom VOLT Fesztivál, és persze ezzel együtt elkezdődött a fesztiválbetegségek időszaka is. A legtöbben csak így nevezik: fesztiválbetegség. Orrfolyás, torokgyulladás, köhögés, levertség, esetleg láz, hányás, hasmenés – ez külön-külön, vagy akár egyszerre is jelentkezhet. Jelinek Benjámin háziorvos azt mondta: a praxisában már minden előfordult a fesztiválszezon idején, de egy kis odafigyeléssel elkerülhető a megbetegedés. Aztán elkezdte sorolni, hogy mire kell vigyázni, és mindjárt nagyon sok minden összejött. Azt azonban hangsúlyozta, hogy természetesen, aki elmegy egy fesztiválra, nem lesz feltétlenül beteg, de ilyen helyeken megnövekedhet az esély arra, hogy valamilyen fertőzést elkapunk. Érdemes tehát körültekintőnek lenni.
Vágólapra másolva!

„Bárhol megbetegedhet az ember, nem kell feltétlenül fesztiválra menni” – mondta Jelinek Benjámin, budapesti háziorvos. Azt viszont hozzátette: egy-egy fesztiválon, ahol több tízezer ember zsúfolódik össze viszonylag kis helyen, megnőhet az esély arra, hogy az ember elkap valamilyen fertőzést.

„Alapvetően az a gond, hogy a többnapos fesztiválok ideje alatt az emberek immunrendszere legyengülhet, és sokkal fogékonyabb lehet a betegségekre. Ha néhány dologra odafigyelünk, megvédhetjük magunkat a fertőzésektől”

– tette hozzá.

Fotó: Rockstar Photographers

De nézzük, mire is kell figyelni a fesztiválozóknak. A háziorvos egy átlagos fesztiválnapot elemzett: déltől másnap reggelig.

„Ha a fiatalember már délben elkezd alkoholt inni, a tűző napon, estére már meglehetősen ittassá válhat. Nagyon fontos, hogy ha a barátunk, a társunk részeg lesz, figyeljünk rá. Ne hagyjuk a napon elaludni, ugyanis annak nagyon súlyos következményei lehetnek. Ez nem tipikus fesztiválbetegség, persze, de természetesen ez is komoly veszélyforrás. Arról nem is beszélve, hogy ilyenkor is fokozottan kell figyelni a leégés veszélyére. Ugyanúgy be kell kenni magas fényvédő faktorú krémmel a bőrt, mintha strandon lennénk” – mondta.

Jelinek Benjámin, háziorvos Fotó: Talán Csaba

A fesztiválozók egy része sátorban alszik a rendezvény ideje alatt. A háziorvos itt azt emelte ki, hogy

a sátorban soha ne tároljunk romlandó ételt.

Akár 1-2 óra alatt teljesen ehetetlenné válhat a szendvics vagy a gírosz. Nyáron eleve sokkal jobban kell figyelni az ételek tárolására – hangsúlyozta. Azt is hozzátette, hogy

mindenki ügyeljen arra, hogy a saját poharából igyon, saját tányérjából egyen. Ha egymás kezébe adogatnak egyetlen poharat vagy üveget az emberek, a kórokozókat is átadhatják egymásnak.

A fesztiválokon sokszor előfordul különböző hányással, hasmenéssel járó betegség. Ez lehet vírusos és bakteriális fertőzés is. Salmonella és főleg a csirkegíroszban szaporodó Campylobacter is megfertőzheti az embert.

A hideg, az eső és a hőség is megterheli a szervezetet Fotó: Rockstar Photographers

„Aztán eljön az este, és kezdődik a mulatozás a koncerteken. Ha a fesztiválozó aktívan ugrál, élvezi a koncertet, nagyon hamar kiszáradhat. Ráadásul ezt fokozhatja, ha kávét is iszik – ugyanis a kávé köztudottan vízhajtó. Az a tanácsom, hogy nagyon sok vizet igyanak a fesztiválozók. Más nem pótolja a folyadékveszteséget. Pláne, ha alkoholt is isznak, mindenképpen igyanak hozzá mindig vizet is. Az asztmásoknak külön nagyon kell figyelni, ugyanis száraz, meleg időben a porkoncentráció nagyon megnő a levegőben, és ez asztmás rohamokat is okozhat. De az egészséges embereknél is kellemetlen tüneteket okozhat a por, ha belélegezzük. Akár mikrosérülések is keletkezhetnek a garatban, a torokban, amelyek fogékonyabbá tehetik a fertőzésre a fesztiválozót.”

Ekkora tömegben könnyebben terjedhetnek a kórokozók Fotó: Rockstar Photographers

Jelinek Benjámin arra is felhívta a figyelmet, hogy az ilyen rendezvényeken vigyázni kell a zajártalommal is.

Ha valaki közvetlenül a hangfal mellett élvezi a koncertet, könnyen halláskárosodása lehet.

Erre is érdemes odafigyelni a háziorvos szerint. Ráadásul a tömegben, az ugráló emberek között a sérülések veszélye is megnő.

Figyeljünk oda a higiéniára a fesztiválokon is Fotó: Talán Csaba

Persze az esti alvás előtt meg kellene mosakodni – ezt is hangsúlyozta.

A higiénia hiánya is növelheti a fertőzések kialakulását.

Jó, ha a fesztiválokra a fiatalok visznek fertőtlenítő kendőket vagy folyadékot, és a kezüket rendszeresen megtörlik vele.

„Valószínűleg már jóval éjfél után térnek csak nyugovóra a fesztiválozók, és viszonylag korán is ébrednek a napsütés és a meleg miatt – így a szervezet nem tud pihenni. Ez tovább gyengíti az immunrendszert. A szervezet nagy terhelésnek van kitéve egy-egy több napig tartó rendezvényen. Említettem a méreganyagok bevitelét – alkohol és cigaretta -, ráadásul ezzel együtt a kialvatlanság is néhány nap alatt képes jelentősen csökkenteni a védekezőképességet. Ez egyhetes nagyon kemény igénybevétel a szervezetnek.”

Többnapos kemény igénybevétel a szervezetnek egy-egy fesztivál Fotó: Rockstar Photographers

Mindezeken kívül – ha ez nem lett volna még elég -, a háziorvos arra hívta fel a figyelmet, hogy

a fesztiválozók között nagyon sok a külföldi vendég, akár távoli országokból érkezők, akik olyan kórokozókat is hordozhatnak, amely Magyarországon vagy egyáltalán nem, vagy nagyon ritkán fordul elő.

A legyengült szervezet miatt hamar megfertőződhet az ember ezekkel a vírusokkal is. De az is előfordult már, hogy a külföldről érkező vendég betegedett meg egy Magyarországon teljesen általános vírustól, hiszen ő fogékonyabb volt rá, mert nem találkozott még azzal a kórokozóval.

– mondta Jelinek Benjámin.

Jelinek Benjámin: Mindent mértékkel együnk és igyunk, és figyeljünk egymásra a fesztiválokon fotó: Talán Csaba

Aztán végül azt hangsúlyozta, hogy

mindez ne riasszon el senkit attól, hogy meglátogassa az általa kedvelt fesztiválokat.


„Persze, ahol több tízezer vagy akár százezer ember összezsúfolódik, statisztikailag több a beteg, de ez nem azt jeleni, hogy valójában sokkal több megbetegedés lenne, mint egy átlagos időszakban. Az emberek nagy része igyekszik odafigyelni, hogy mit eszik, mit iszik, betartja a higiénés szabályokat, és lényegében ennyi elég is, hogy elkerüljék a fertőzéseket. Ami fontos, hogy mindent – ételt és alkoholt is – mértékkel fogyasszon az ember, és figyeljenek egymásra a fesztiválozók.”