Így vonzza be leginkább a befektetőket

Startup illusztráció
Vágólapra másolva!
Egy jó ötlet önmagában még kevés, amennyiben a kivitelezés hagy kívánnivalókat maga után, hiszen az a cég életébe is kerülhet. A startupok számára kifejlesztett Investment Readiness Level (IRL) modell több mérföldkövet is meghatároz, melyek betartása segítheti a startup talpon maradását.
Vágólapra másolva!

A modell egyfajta sorvezetőként segíti a cégeket abban, hogy feltárják az esetleges hiányosságokat, illetve hogy tisztázzák a következő lépéseket. A Steve Blank által 3 éven át nagyságrendileg 500 startupon tesztelt keretrendszer egyes fázisait a Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. mutatja be.

Az 1–9 közötti lépcsőkön minél feljebb jut egy startup, annál nagyobb valószínűséggel tudja bevonzani a befektetőket.

1. Üzleti terv, vázlat kialakítása

A vállalkozás alapötlete egy kivitelezési tervvel együtt ér csak valamit. Ehhez a legegyszerűbb és egyben leghatékonyabb módszer a Business Model Canvas megalkotása. A 9 terület (kulcstevékenységek, kulcsfontosságú erőforrások, kulcspartnerek, értékajánlat, vevői csoportok, vevői kapcsolat, értékesítési csatornák, költségstruktúrák, bevételi források) feltérképezése nyomán kialakuló összkép az alapja a következő lépésnek.

2. Piacméret- és versenytárs elemzés

Ez a pont dönti el, hogy a termék életképes-e az adott fogyasztói piacon. Egyben itt kerül sor a piaci versenytársak elemzésére is, melynek eredményeképpen egy becslést kapunk (pl. célcsoport- és értékajánlat-jellemzők).

Az IRL fázisain végiglépkedve sikeresebben bevonzhatja a befektetőket egy kezdő vállalkozás Forrás: Shutterstock

3. Probléma és  megoldás validálása

A potenciális ügyfelek elérése szükséges a célcsoport véleményének megismerése céljából. A módszer kérdőíves vagy egyéb megkérdezéses lehet, és arra kell törekedni, hogy kiderüljön, az adott célcsoport hogyan vélekedik a felvázolt problémáról, továbbá az ötletgazda megoldását elfogadható, kedvező-e a leendő vásárlók szemében.

4. „Első körös" prototípus

Ebben a fázisban a felvázolt problémára javasolt megoldás sikerét kell letesztelni a gyakorlatban. Itt ismét szükség van a célcsoport visszajelzéseire.

A további öt lépcsőfok a Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. blogján olvasható el.