Baj van a cégével, ha ez a négy adat nem stimmel

üzleti megbeszélés, laptop, számítógép
Vágólapra másolva!
Egyre több cégvezető figyeli a cégminősítők ajánlásait. A Piacésprofit.hu összeszedte, hogy mit nézzünk pontosan, és hogyan érhetjük el, hogy a cégminősítő jó osztályzatot adjon a cégünknek.
Vágólapra másolva!

Előfordul, hogy azon bukik meg az üzlet, hogy az ismeretlen eladó csak előreutalást fogad el, az ismeretlen vevő pedig utólag szeretne fizetni - épp a bizalom hiánya miatt. Ha nem tudnak megegyezni, szóba jön még, hogy utánajárnak egymásnak, például átnézik a cég mérlegét, de ebből nagyon nehéz a cég fizetési hajlandóságáról információkat szerezni.

A cégminősítés megoldja ezt a problémát.

A Piacésprofit.hu a Bisnode céginformációs szolgáltató segítségével összegyűjtötte, milyen adatokat vizsgálnak meg alaposan a cégminősítés folyamán.

1. Demográfiai adatok

Sokan nem tartják fontosnak, pedig sok mindenre következtethetünk abból, hogy az adott cég hány éves, hány munkatárssal működik, kik a tulajdonosok, mikor költözött utoljára. Célszerű egy rövidebb, az utóbbi időszakra levetíthető időintervallumot vizsgálni.

2. Pénzügyi adatok

A pénzügyi adatok közül az adott cég likviditási rátáját, nyereségességét érdemes megnézni, ez utal arra, hogy milyen az adott vállalkozás fizetési morálja, sőt, azt is, hogy a közeljövőben kerülhet-e csődközeli állapotba.

Cégminősítéssel elérhető a nagyobb bizalom Forrás: Dreamstime

3. Negatív események

Ha ebből túl sok van az átvizsgálás alatt lévő cégnél, akkor az mindenképpen figyelmeztetésnek számít. Ilyen lehet a munkaügyi bírság, adósság, NAV eljárás. Itt számít az is, hogy az eljárás meddig tartott, egy pár napos például kevéssé fontos, de egy több évig tartó már sokkal szemet szúróbb kell, hogy legyen.

4. Fizetési hajlandóság

Az elmúlt időszak késedelmes vagy elmaradt kifizetéseit a vizsgált cég partnerei szolgáltatják a vállalkozásról. Értelemszerűen ez az egyik legfontosabb mutató egy bizalmi célú vizsgálatnál.

A teljes cikk itt olvasható el.