Százezren jártak idén az Urániában

Uránia Nemzeti Filmszínház
Uránia Nemzeti Filmszínház
Vágólapra másolva!
1241 meghirdetett előadás, összesen 442 egyedi filmcím, seregnyi filmnap és filmfesztivál, 29 díszbemutató, 30 élőzenei koncert, valamint 32 opera-, balett- és színházi előadás közvetítése a világ nagy színpadairól. Röviden így fordítható le számokra a Nemzeti Filmszínház elmúlt tíz hónapja.
Vágólapra másolva!

Sikeres évadot zár a napokban az Uránia Nemzeti Filmszínház, ahol szeptember óta egymást érték a filmélet eseményei, a fesztiválok és a díszbemutatók. Nézőszámot tekintve ez

mintegy százezer látogatót jelentett a magyar és az európai filmek,

valamint a művészeti közvetítések számára. A nyár csendesebb, de messze nem eseménytelen: jelenleg Ingmar Bergman születésének közelgő 100. évfordulójára készülnek. 1241 meghirdetett előadás, összesen 442 egyedi filmcím, seregnyi filmnap és filmfesztivál,

29 díszbemutató, 30 élőzenei koncert, valamint 32 opera-, balett- és színházi előadás közvetítése

a világ nagy színpadairól. Röviden így fordítható le számokra a Nemzeti Filmszínház elmúlt tíz hónapja.

Az Uránia vetítéseinek és közönségének harmadát a magyar filmek adják Forrás: S.Varga Ilona

Az Uránia a mozizás kortárs trendjeivel összhangban az igényes egyedi tartalmak játszóhelye, ugyanakkor hagyományaihoz hűen továbbra is a magyar filmekkel való találkozás kiemelt helyszíne. Miközben a magyar filmek nézettsége a mozikban országosan 10 százalék alatt mozog,

az Uránia vetítéseinek és közönségének harmadát a magyar filmek adják.

Az évadban a Testről és lélekről vezette a házban a nézettségi toplistát, átlépve immár a hétezres nézőhatárt, az új bemutatók közül pedig Mészáros Márta Aurora Borealisa lett a legnépszerűbb, több mint 2700 eladott jeggyel. A magyar filmek közönségét az intézmény számos eszközzel építi: a közönségtalálkozók, a klubvetítések és az angol feliratos vetítések mellett a 2017/18-as évadban is folytatódott az Összhang sorozat, amelynek keretében

kilenc új magyar film akadálymentes feliratozására és vetítésére került sor.

Ezek az alkotások, legutóbb a Valami Amerika 3., a Vad Balaton és a Lajkó – Cigány az űrben – a projektnek hála országosan elérhetővé váltak akadálymentes változatban. Az Uránia filmprogramjának legsajátosabb vonása a sokszínűség, ami a most záruló évadban szám szerint

268 egészestés és további 174 rövidfilm címet jelentett,

ennek a 442 címnek egyharmada volt magyar. A rendkívüli változatosságot a fesztiválok és gálavetítések nagy száma magyarázza. Ezeken a kivételes alkalmakon olyan nemzetközi hírű alkotások láthatók, többnyire egy-egy alkalommal, amelyeket Magyarországon nem forgalmaznak.

Az idén 122 éves Uránia a kortárs alkotók mellett természetesen a klasszikusokra is figyel Forrás: Kovács Márk

A filmes mustrák sorát ősszel szokás szerint a román és a spanyol filmhét nyitotta, a két ország kulturális képviseleteivel közös szervezésben. Következett a Keresztény Film- és Könyvnapok, valamint az Európai Parlament filmdíját népszerűsítő LUX filmnapok, amelynek rendezési jogát immár negyedszer nyerte el az Uránia. A teltházas LUX-vetítések mellett a sajtó figyelmét leginkább az Uránia saját szervezésű fesztiválja, a februárban lezajlott Előhívás – #V4filmfeszt ragadta meg, amely a visegrádi országok filmművészetéről adott átfogó képet a KKM – Balassi Intézet megbízásából.

Népszerűek voltak a külföldi vendégeket felvonultató nemzetközi versenyfesztiválok is,

így az animációs Anilogue és a jubileumi, 25. kiadását ünneplő Titanic, de rendeztek a házban tematikus filmnapokat és több diákfilm-fesztivált is, illetve itt tartották az 1. Budapesti Klasszikus Film Maraton megnyitóját.

Szép számmal voltak díszbemutatók is, amelyek közel egy hónapot tettek ki az évad programjában,

és köztük is a magyar címek domináltak. Messze a teljesség igénye nélkül: itt került mozivászonra először vagy eddig egyetlen alkalommal Szász Attila Örök tél, Zsigmond Dezső Sátánfattya, Tuza-Ritter Bernadett Woman Captured, Varga Ágota Bokros jelentések, Pigniczky Réka Lövészek, Kövessy Róbert Pesti lányok, Kanalas Éva Adigzsi, a tuva sámán vagy legutóbb Kocsis Tibor A sándorgyuri című filmje. Látszik, hogy a dokumentaristák számára az Uránia az elsőszámú cím, de a többi műfaj is nagy megbecsülést élvez. Az EMMI támogatásával megvalósult Balázs Béla-díjasok az Urániában sorozat vetítésein például a televíziós műfajok és az animáció kerültek előtérbe, a 2017 őszén rendezett KAFF napon a kecskeméti animációs filmfesztivál programjából láthattunk ízelítőt, a Cinemascope és a Mozizz a Filmakadémiával vetítésein pedig a METU és az SZFE hallgatóinak rövidfilmjei debütáltak.

Az idén 122 éves Uránia a kortárs alkotók mellett természetesen a klasszikusokra is figyel.

Ennek jegyében került sor az évben számos vetítésre, gyakran a Nemzeti Filmarchívummal együttműködésben. Makk Károly emlékére, filmszalagról pergett ősszel a Macskajáték, a Fábri Zoltán centenárium jegyében a felújított Körhinta és A Pál utcai fiúk; az Anna Karenina új, Sahnazarov-féle feldolgozása kapcsán tavasszal Garas Márton éppen százéves adaptációját élőzenével láthatta a közönség. Tavasszal a Nemzeti Filmalap kezdeményezésére létrejött a Magyar Film Napja, amely mostantól minden év április 30-án arra az 1901-es eseményre emlékeztet, amikor a magyar

filmgyártás úttörői az Urániában bemutatták az első magyar filmet, A tánczot.

A film emlékét a jeles napon tánc tematikájú vetítések és alkalmi kiállítás idézte fel az épületben. Filmtörténeti kincseket mutatott be az évadban az Uránia és a Budapesti Olasz Kultúrintézet együttműködésében megvalósult, több mint 2500 látogatót vonzó Római anzix sorozat is, amelyben a filmművészet tizenegy, Róma által ihletett darabja szerepelt. Jó hír az olasz kultúra szerelmeseinek, hogy a sorozat év végén Itáliai utazás címmel folytatódik, ezúttal Itália távolabbi szegleteibe kalauzolva el a nézőket. Évek óta

fontos pillérét alkotják az Uránia programszerkezetének a társművészeti közvetítések.

Nem kell New Yorkba, Moszkvába vagy Londonba utaznunk ahhoz, hogy részesei lehessünk a Metropolitan Opera, a Bolsoj Balett vagy a National Theatre világsztárokat felvonultató előadásainak. A közkedvelt színpadi produkciók, valamint a világhírű művészek munkásságát aktuális kiállítások alapján feldolgozó Exhibition on Screen sorozat epizódjai, melyek a

2017/18-as évadban közel 23.000 nézőt csábítottak be a Filmszínházba,

a jövőben is elérhetők lesznek. A társművészeti évad teljes programja szeptember közepétől válik publikussá.

Az utóbbi néhány évadban hangsúlyosabban jelen volt az Uránia a zenei életben is Forrás: Kovács Márk

A zeneszerető közönség felfigyelhetett rá, hogy az elmúlt egy-két évadban az Uránia hangsúlyosabban jelen van a főváros zenei életében is, és nemcsak a koncertfilmek révén. A színpadán szeptember óta megvalósított 30 zenei koncert részben összművészeti fesztiválok, így a CAFE Budapest, a Budapesti Tavaszi Fesztivál, a Zsidó Művészeti Napok keretében, részben önálló programként valósult meg. Fellépett a házban Szalóki Ági, Korcsolán Orsolya, a Hungarian FolkEmbassy, Kovács Nóri, Avi Avital, Rákász Gergely, Rost Andrea és Harazdy Eszter, Malek Andrea és még sokan mások.

A koncerteknek nem egyszer filmes kötődésük volt:

Szelevényi Ákos a Chasing Trane című Coltrane-portréfilm bemutatóján zenélt, a Makám koncertjéhez az Anilogue stábja varázsolt animált képeket, a Chopin University Big Band közismert filmzenéket szólaltatott meg, a Kozma Orsi Quartet szving koncertje Woody Allen filmjei előtt tisztelgett. Volt japándob est és kórusfesztivál, és sikerrel folytatódott az Uránia házi kamarakoncert sorozata is a Sinfonietta Pannonica Ensemble előadásában, akik ezúttal Brahms kamaraműveit adták elő.

Az Uránia a 2018/19-es évadra is gazdag zenei programmal készül.

Ennek keretében mutatják be például novemberben az immár hat Emmy-díjjal is elismert The Violin Alone című dokumentumfilmet, amelynek főszereplője, Oláh Vilmos hegedűművész személyesen is fellép az esten. A nyár a mozik életében nyugalmasabb időszak, de azért nem eseménytelen. Az Urániában jelenleg Ingmar Bergman születésének századik évfordulójára készülnek, amelyet július 14-én, szombaton világszerte megünnepelnek a filmrajongók. A Nemzeti Filmszínházban az este folyamán

premier előtt lesz látható a Bergman: A Year in a Life

című, Cannes-ban bemutatott 2018-as dokumentumfilm, amely az ELF Pictures forgalmazásában ősszel érkezik a mozikba. Ezután az Egy nyári éj mosolya című, romantikus és talán kevésbé ismert Bergman-filmet vetítik, eredeti nyelven, magyar felirattal.