Mit kell tudni, mielőtt hajót bérelünk Horvátországban?

Vitorlászok
Vágólapra másolva!
Amennyiben autóval utazunk, a Magyarországhoz legközelebb eső tenger a horvát Adria, és nem is akármilyen tenger: a több mint 1500 kis szigetével egyenesen egy nautikai paradicsomról beszélünk, ahol a charterezés komoly hagyományokkal rendelkezik, ugyanakkor a hatalmas kínálat sokszor zavart is okozhat. Megpróbáltuk összeszedni azokat a szempontokat, amik alapján egy charter céget kiválasztani vagy éppen elkerülni érdemes.
Vágólapra másolva!
Forrás: Vitorlászok

Összességében elmondható, hogy

néhány magyar cégtől eltekintve, akiknek saját adriai flottájuk van, a többi hazai cég a három nagy horvátországi illetve nemzetközi foglalási rendszert használja,

és azon keresztül áll kapcsolatban a helyi charterezőkkel. Így szinte mindegy, hogy magyar közvetítőhöz, vagy közvetlenül a horvát céghez fordulunk, az ár amit kapni fogunk valószínűleg hasonló lesz.

Viszont, ha beszélünk angolul vagy németül, felkereshetjük közvetlenül a horvát cégeket is, így sokkal nagyobb lehetőségeink vannak, több hajó közül tudunk választani.

Amit a foglalásról tudni kell:

  • A cégek a júniustól kezdődő szezonra előfoglalási kedvezményt már előző év decemberétől adnak, és ez január-februárig tart. Ekkor még nagy a választék, sok szabad hajó van, viszont alkudozni nem igen lehet, mivel a bérbeadók úgyis tudják, hogy a hajók el fognak kelni a szezon kezdetéig. Vagy ha nem, akkor is ráérnek a problémával foglalkozni, előfoglaláskor a felajánlottnál nagyobb kedvezményt adni nem áll érdekükben.
  • A sztenderd foglalási időszak egy hét. Ettől főszezonban a cégek csak nagyon ritkán hajlandóak eltérni (ez természetesen rövidebb időszakra vonatkozik, két-három hétre szívesen adnak hajót további kedvezményekkel).
  • Elő és utószezonban (ez az adrián április-május, illetve október-november) sokkal nagyobbak a lehetőségeink, az árak akár a főszezoni árak felére, egy harmadára is csökkenhetnek.

Tipp: Nagyon sokan nem tudják, hogy elő és utószezonban, de akár egy kis szerencsével főszezonban is foglalhatunk hajót akár 3-4 napra is! Ez - tekintettel a földrajzi közelségre - egy kiváló lehetőség mindazoknak, akik kevés szabadidővel rendelkeznek, és az évi egy hét vitorlázás helyett inkább 2-3 alkalommal elmennének rövidebb időtávra, viszont sokkal több helyre juthatnak el.

Forrás: Vitorlászok

Mi lehet alku tárgya?

• A külmotor. Próbáljuk meg elérni, hogy ingyen megkapjuk a külmotort a segédcsónakhoz, és az ahhoz járó kezdő üzemanyagot, ez általában 5 liter.
• Wi-fi. A legtöbb hajóhoz ma már adnak egy vezeték nélküli routert, aminek a segítségével a hajón 5 fő egyszerre használhatja az internetet. Ne gondoljunk szédületes sebességre, de a legtöbb helyen van lefedettség és arra, hogy nyomon kövessük az időjárást, vagy megnézzük a leveleinket – ingyen – tökéletes.
• Parkolás díja. A parkolás a kikötőkben általában egy jelentősebb összeg, megpróbálhatjuk belealkudni a hajó árába, gyakran sikerül, persze csak egy autóra.

Ezt nézze a tévében, ha még többet akar tudni

Vitorlászok címmel kerül képernyőre az Ozone TV új műsora, a sorozat célja pedig itthon is - minél szélesebb körben - népszerűsíteni a tengeri vitorlázást és a hobbi hajózást.

A Vitorlászok két éve dolgoznak együtt projektjükön, fennállásunk alatt tízezres követői bázist építettek ki, akiknek azzal szeretnének tovább segíteni az első lépésekben, úgyhogy tévéműsor készítésébe is belevágtak.

A www.vitorlaszok.hu weboldalon számos tippet, trükköt, gyakorlati tanácsot adnak azoknak, akik még csak most ismerkednek ezzel a sporttal és szabadidő töltési lehetőséggel, július 15-én pedig fél háromkor képernyőre kerül az első rész az Ozone TV-n.