Az időutazók nem nyugszanak bele, hogy vége

Timeless
Vágólapra másolva!
A nemrég elkaszált Időutazók-at nem sikerült átvinni másik csatornára, van azonban az alkotóknak más ötletük is, most egy lezáró tévéfilmet próbálnak tető alá hozni.
Vágólapra másolva!

A magyarul Időutazók címet kapott Timeless-t két évad után elkaszálta az NBC, a gyártó Sony Pictures TV át sem tudta vinni másik csatornára, hiába is volt ez a terv.

Abigail Spencer a Timelessben Forrás: NBC

Az egyik alkotó, Shawn Ryan a Twitteren közölte a rajongókkal, hogy a tárgyalások sikertelenek voltak, most már csak az NBC-vel egyezkednek azon, hogy hadd készítsenek legalább egy kétórás tévéfilmet, amivel lezárnák a történetet.

Más kérdés, hogy a költségek miatt ennek sincs sok esélye, az utóbbi években talán a Helyszínelők volt az egyetlen sorozat, amelynek alkotói megkapták ezt a lehetőséget.

Íme, Ryan posztjai, a harmadikban a közönség odaadását köszönte meg: