VéNégy Fesztivál: napközben színház, este koncertek

Vágólapra másolva!
Elkezdődött a Dunakanyar legnagyobb fesztiválja, a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. A rendezvényen a kultúra és kikapcsolódás egyformán fontos szerepet kap. Délutánonként a két színpadon, illetve az utcaszínházi előadásokon ukrán, cseh, lengyel, szlovák és magyar társulatok színházi előadásai mutatkoznak be, utána pedig minőségi zenével és bulival kapcsolódhat ki a közönség.
Vágólapra másolva!

Elkezdődött a Dunakanyar legnagyobb fesztiválja, a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. A július 5. és 8. között a váci Duna-parton megrendezett fesztivál egy olyan közönségnek nyújt alternatívát, akik olcsón, meghitt hangulatban, laza fröccsök mellett élveznék a legnagyobb hazai együttesek koncertjeit, négy ország színházi előadásait, a Duna, valamint a váci strand nyújtotta fürdőzési lehetőségeket. A VéNégy Fesztiválon

a kultúra és kikapcsolódás egyformán fontos szerepet kapnak:

délutánonként a két színpadon, illetve az utcaszínházi előadásokon ukrán, cseh, lengyel, szlovák és magyar társulatok színházi előadásai mutatkoznak be, többek között Shakespeare, Csehov és kortárs szerzők műveinek progresszív rendezéseivel. De látható lesz az idei Margó Fesztiválon sikerrel bemutatkozó Klasszik Lasszó, ami egy szinte véletlenül összejött alkotócsoport előadása. A csoport létrejötte egy véletlennek köszönhető: Czinki Ferenc író, a Blahalouisiana zenekar zenészeivel kiegészülve, meghívta egy műsorba vendégnek Kemény Zsófit és az Ivan & The Parazol énekesét. A vendégség hosszúnak bizonyult. Ebből jött létre az alkalmi alkotócsoport, amely egy westerntörténetbe ágyazva keres válaszokat arra, hogy mi történik velünk, és miért. A színház után különböző koncertek és bulik lesznek.

a színházi előadásokra megváltott jegyekkel az aznap esti koncertek is ingyenesen látogathatóak.

A magyar együttesek közül ott lesz a Belga, a Punnany Massif, a Tankcsapda, a Supernem, Péterfy Bori és a Love Band, a Vad Fruttik, a Kiscsillag, a Quimby. Mellettük pedig olyan csapatok lépnek fel a környező országokból, akik

hazájukban már ismertek, és egyre többet játszanak Európa-szerte.

Fellép a szlovák Bad Karma Boys, a lengyel Lily Hates Roses, a cseh I Love You Honey Bunny. A látogatók napközben a Duna partján, vagy

a fesztiváltól pár száz méterre található strandon hűsölhetnek,

hiszen a kempingjegy mellé strandbelépő is jár. A VéNégy szervezői az alacsony jegyárakkal a fiatalokra is gondoltak, sőt a kempingjegy ára lefogyasztható a vendéglátóhelyeken.