Mikor nőhetnek tovább a bérek?

pénzszámolás, pénz borítékben
30836862 - woman giving envelope with money to man
Vágólapra másolva!
A jövő évi költségvetés módosító javaslatairól döntöttek a képviselők az Országgyűlésben. Az egyik TV műsorában Bánki Erik, a gazdasági bizottság elnöke beszélt a költségvetés részleteiről, többek között a cafeteria rendszert érintő változásokról, a képviselői tiszteletdíj növeléséről, valamint a kormány kis- és középvállalkozásokat érintő támogatásairól.
Vágólapra másolva!

A szakértő a műsorban elmondta: a kormány a 2019-es költségvetésben is számos adókedvezmény mellett döntött, köztük a kétgyermekes családokat érintő támogatás növeléséről, valamint a nyugdíjasok számára a munkavállalást megkönnyítő rendelkezések is elfogadásra kerültek - írja a Magyaridők.hu.

A munkabérre eső járulék két százalékos csökkentése a munkahelyek megőrzésében, illetve új munkahelyek létrehozásában, illetve a béremelésekben segít, a gazdasági szereplők döntéseitől függően.

A bérek Bánki Erik szerint akkor nőhetnek majd tovább, ha a gazdaság teljesítménye és ezzel az átlagbérek is nőnek hazánkban.

Ha tovább nő a gazdaság teljesítménye, a fizetési boríték is jobban fog dagadni Forrás: 123RF

Az elnök beszélt arról is a műsorban, hogy a magyar kormány számára a hazai mikro, kis- és középvállalkozások a legfontosabbak, ezért ezek versenyképességét szeretnék erősíteni, például adócsökkentésekkel.

Az elmúlt időszakban többször is beszámoltunk az Üzletrészen arról, hogy a hazai gazdasági helyzet kifejezetten optimista a cégvilágban. Egy sor független mutató, illetve index, mely a versenyszférát méri, a csúcson jár a 2008-as pénzügyi-gazdasági válság kezdete óta, így most szerencsésnek tűnik a csillagállás a későbbi további bérnövekedéshez is.

Bánki Erik elmondta azt is a műsorban, hogy az Orbán-kormány idején az átlagbér 51 százalékkal nőtt, a szakmunkás minimálbér pedig megduplázódott.

A teljes cikk, melyben szó esik egyebek mellett a cafeteria rendszer változásairól is, a Magyaridők.hu oldalán olvasható.