Így hódítja meg egy magyar startup a világot

Pata József, Gépipari Kft., gépgyártás, Suzuki alkatrész, autóipar, Fajsz,
A gépipar
Vágólapra másolva!
Jó csapat és menedzsment, működőképes stratégia, hosszú távú célkitűzés és egy csipetnyi szerencse – ha ezek az összetevők adottak, egy Magyarországról indult startup is meghódíthatja a világpiacot, ahogyan az NNG példája is mutatja. Az autóipar legnagyobb szereplőinek szállító cég kétszer is szerepelt a Deloitte „Technology Fast 50 Central Europe" rangsorában.
Vágólapra másolva!

Mindössze 4 évvel az alapítás után, 2008-ban már szerepelt a Deloitte „Technology Fast 50 Central Europe" listáján az NNG, majd a következő évben ismét bekerült a régió leggyorsabban növekvő innovatív vállalkozásai közé. A társaság a 2006-os CeBIT-en jelent meg a nemzetközi nyilvánosság előtt navigációs megoldásával,

és az ottani siker komoly lökést adott a vállalat fejlődésének, aminek köszönhetően néhány éven belül saját piacukon az egyik legnagyobb szereplővé váltak.

„Abból adódóan, hogy kis piacról van szó, mindig kreatív megoldásokkal kell előjönni, és ez bizony nagy rugalmasságot eredményez. A nyugati világból érkező nagy versenytársainkra sokkal kevésbé jellemző a technológiai függetlenség és rugalmasság, mint ránk" „A sikerünk egyik legfontosabb eleme hogy időben felismerjük a piaci igényeket, trendeket és ennek megfelelően dolgozzuk ki a stratégiát." "Ha ezek a feltételek adottak, akkor a többi tényező már szinte jön magától. Persze egy kis szerencse is kell ahhoz, hogy valaki jó időben, jó helyen legyen és jó döntéseket hozzon" – mondta el Nagy István, az NNG pénzügyi vezetője.

Az NNG az autóipar legnagyobb szereplőinek beszállítója lett (képünk illusztráció) Forrás: [origo]

A ma már közel ezer főt foglalkoztató NNG 2008-ban hozott egy fontos stratégiai döntést, amely értelmében a korábbi PND (Personal Navigation Device) fókuszt áthelyezve átálltak az autóipar kiszolgálására.

"Az ő példájuk mutatja, hogy kreativitással, kitartással Magyarországról indulva is elérhet nemzetközi sikereket egy startup. A Fast 50 programunk egyik kiemelt célja, hogy felhívjuk az innovatív cégekre a figyelmet és biztos vagyok abban, hogy a következő években szép számmal találkozunk majd az NNG-hez, illetve a többi említett társasághoz hasonló magyar sikersztorival" – mondta el Csűrös Balázs, a Deloitte Magyarország Technology Fast 50 programért felelős vezetője.

A Deloitte idén ismét meghirdette a „Technology Fast 50 Central Europe" versenyt, amire a 2014-2017 között látványos bevételnövekedést felmutató innovatív cégek jelentkezését várják a régió 18 országából. A versenyre az alábbi weboldalon lehet jelentkezni 2018. július 31-ig, a rangsort 2018. október 11-én mutatják be. Valamennyi, a feltételnek megfelelő jelentkező automatikusan részt vesz a Deloitte EMEA Technology Fast 500 versenyen is.