Ki nem találná, kivel folytatódik a Fargo

Ewan McGregor a Fargo harmadik évadjában
Vágólapra másolva!
Jön a Fargo negyedik évadja, az ismert komikus, Chris Rock lesz a főszereplő.
Vágólapra másolva!

Lehetett rá számítani, hogy érkezik a negyedik évad is a Fargó-ból, az viszont meglepő, hogy ki lesz a főszereplője az antologikus sorozat következő etapjának: az eddig inkább csak vígjátékokból ismert Chris Rock.

Chris Rockot ezúttal drámai szerepben láthatjuk Forrás: AFP/2018 Getty Images/Monica Schipper

A The Chris Rock Show-ért, illetve stand-up előadásaiért négy Emmy-díjjal jutalmazott Rock ezúttal egy maffiafőnököt fog játszani, akinek feketékből álló bandája összecsap az olasz bevándorlókkal – mindez az ötvenes években történik Kansas Cityben, vagyis a Fargo visszatér a második évad helyszínére.

Chris Rock legutóbbi saját sorozata a Mindenki utálja Christ volt, de az utóbbi években vendégszerepelt a Broad City-ben, az Empire-ben, a Lazíts, Kevin!-ben is.