Mi a helyzet a járulékfizetéssel fizetés nélküli szabadságon?

manager cégvezető cég vezető ügyvezető igazgató general manager
22475345 - top view of working business group sitting at table during corporate meeting
Vágólapra másolva!
A munkavállaló többféle módon is kérhet fizetés nélküli szabadságot a munkáltatójától. Az egyik verzió, amikor a szabadság kiadásáról részletesen rendelkezik a jogszabály, a másik, ahol a felek szabadon állapodnak meg a feltételekről. Közös szabály, hogy erre az időszakra elveszíti a munkavállaló a biztosítotti jogviszonyát a munkavállalói státuszára tekintettel.
Vágólapra másolva!

Részletesen szabályozza a törvény, ha a munkavállaló a gyereknevelés miatt megy fizetés nélküli szabadságra. Ez alapvetően a gyerek hároméves koráig tart, de legfeljebb a gyerek tízéves koráig kérheti a szülő, ha gyermekgondozást segítő ellátást kap.

Jogszabály rendezi azt is, ha a munkavállaló tartósan beteg hozzátartozóját ápolja több mint 30 napig, de legfeljebb két évig – azzal a feltétellel, hogy a tartós ápolást és annak indokoltságát az ápolásra szoruló személy kezelőorvosa igazolja. Végezetül az önkéntes katonai szolgálatra hivatkozva is kérhető a fizetés nélküli szabadság a jogszabály szerint.

Ezekben az esetekben a biztosítotti jogviszony nem marad fenn a munkavállalás jogcímén, ám az állami juttatások révén igen.

A munkavállaló biztosítotti jogviszonyát csak a fizetés nélküli szabadság esetén nem rendezi a jogszabály, ilyenkor a munkavállalónak magának kell fizetnie az egészségügyi szolgáltatási járulékot 123RF

Mindezen lehetőségek közül a biztosítotti jogviszony fennáll, ha a gyerek után gyedet, majd gyest kap a szülő a gyerek hároméves koráig, illetve ha a tartósan beteg gyerek után ellátást kap a gyerek 12 éves koráig vagy gyermekgondozást segítő ellátást a gyerek tízéves koráig. Hasonlóképpen fennáll a jogviszony a katonai szolgálat és az ápolás ideje alatt. Ezekben az esetekben tehát a munkavállaló továbbra is biztosított marad.

Abban az esetben, ha a munkavállaló egyedi megállapodást köt a munkáltatójával

a fizetés nélküli szabadság kiadásáról, a munkavállaló elveszíti a biztosítotti státuszát, és nem is lesz biztosított más jogcímen.

Tipikusan akkor állhat elő ilyen eset, ha a munkavállaló hosszabb időre elutazik, netán könyvet ír, tanul vagy akár építkezik.

Ezekben az esetekben a munkavállalónak meg kell fizetnie az egészségügyi szolgáltatási járulékot, amelynek összege havi 7320 forint. Ha ezt nem fizeti meg, akkor amellett, hogy az egészségügyi ellátásban piros lámpát kap, utólag az adóhatóság is behajthatja rajta a meg nem fizetett összeget, adótartozás címén.