Singh Viki nem rejtegeti szexi idomait

Singh Viki
Vágólapra másolva!
Hosszabb idő után először új klipet forgatott a Rising Star egykori felfedezettje, Singh Viki,  aki dögösebb, mint valaha. Az indiai származású énekesnő hamarosan egy saját, keleties hangulatú szerzeménnyel örvendezteti meg a rajongókat.
Vágólapra másolva!

A napokban forgatta legújabb dalához készülő videoklipjét Singh Viki. Az egzotikus énekesnő ezúttal nem csupán az indiai gyökereihez nyúlt vissza, de a jelentős fogyása után visszanyert, szexi idomait sem rejtegette a kamerák kereszttűzében.

„Olyan helyszíneken forgott a klip, amivel próbáltuk visszaadni a keleties környezetet. Egy egerszalóki hotelben és a fóti homokbányába is ellátogattunk, a klipben pedig a roma szépségkirálynő, Menyhért Vivien is feltűnik majd mellettem" – mesélte Viki.

Forrás: Brush Bianka

„Köztudott, hogy nagyobb súlyfeleslegtől szabadultam meg az utóbbi hónapokban, így magabiztosabban álltam a kamerák előtt, mint korábban bármikor, és a ruhaválasztásban is bátrabb voltam. Örülök, hogy fesztelenül át tudtam adni magamat a hangulatnak, és bízom benne, hogy ez a közönség számára is érezhető lesz a végeredményen. Úgy érzem, végre olyan projekten dolgozhattam, amiben igazán önmagam lehettem, hiszen dalszerzőként is közreműködtem" – tette hozzá.

Már a rajongóknak sem kell sokat várni, hiszen pár nap múlva érkezik a friss dal, amelyben a dalszerző, Viki mellett a hangszerelés Somogyvári Dániel, a szöveg Hujber Szabolcs munkáját dicséri, míg a klipet Kovács Bálint rendezte.