Merevedési zavarai biztosan nincsenek Ariana Grande vőlegényének

2018 MTV 'VMAs' Ariana Grande
Ariana Grande nem tudta abbahagyni a csókolózást vőlegényével
Vágólapra másolva!
Ariana Grande és vőlegénye, Pete Davidson egy egyetemi rendezvényre voltak hivatalosak, ahol a diákok bátran kérdezhettek tőlük. Pete Davidson rendesen meglepett mindenkit, amikor egy egyszerű kérdésre válaszolva a nemi szervét hozta szóba. Az biztos, hogy Ariana Grande viccesnek találta a választ.
Vágólapra másolva!

Ariana Grande és Pete Davidson 2016-ban ismerkedett meg, amikor az énekesnő szerepelt a Saturday Night Live című műsor egyik epizódjában. És a baráti jó viszonyt idén tavasszal néhány randevú után párkapcsolati szintre emelték. Aztán jött a döbbenet, mikor az egyhónapos járás után Davidson eljegyezte az énekesnőt, azóta pedig már az esküvőt tervezik. A pár azóta csinált néhány furcsaságot, korábban megírtuk, hogy Ariana Grande például kiírta a Twitterre párja péniszének méretét. Most pedig

Pete Davidson sütött el egy viccet a péniszéről, ráadásul egy egyetemi rendezvényen.

A párost az Auburn University regisztrációs hetére hívták meg, ahol szabadon lehetett tőlük kérdezni. Pete Davidson azt a kérdést kapta, hogy milyen érzés Ariana Grande vőlegényének lenni, mire ezt válaszolta: „Nagyon-nagyon boldog vagyok, érzem, hogy nagyon szeretnek.

– írja a People. Ariana Grande egyáltalán nem érezte ezt kellemetlennek, sőt, az Instagramon azt írta, hogy Pete „kib.szottul vicces és briliáns volt ma is, ahogyan mindig”.

Ariana Grande szerint vőlegénye válasza kifejezetten vicces volt. Igaz, ezt, „a kib.szottul vicces és briliáns volt ma is, ahogyan mindig”-szöveggel ellátott képet már törölte az Instagram-oldaláról Forrás: Instagram/arianagrande