Vágólapra másolva!
Tovább tart a káosz az irodalmi Nobeldíjat odaítélő Svéd Akadémián. Májusban többen távoztak a testületen belüli feszültségek, az akadémián belüli szexuális zaklatási és pénzügyi botrány kezelése körüli viták miatt, most azonban közülük hárman részt szeretnének venni az új tagok megszavazásában.
Vágólapra másolva!

Cáfolja a Svéd Akadémia két, áprilisban lemondott tagja, hogy visszatérne a testületbe, miként azt egy harmadik lemondott társuk, Kjell Espmark állította egy csütörtöki lapértesülés szerint. Az akadémia állandó titkára (vezetője), Sara Danius pénteken Facebook-oldalán tévesnek nevezte a Svenska Dagbladet című napilap értesülését, és azt írta, hogy „nincsenek tervei a visszatérésre”. Peter Englund az Instagramon közölte, hogy jelenleg ő sem tervezi, hogy visszatér a testületbe, és az üléseken sem fog részt venni. Később a TT svéd hírügynökségnek azt mondta, hogy azért

szerepet kíván vállalni az intézmény újjáépítésében,

ami azt jelenti, hogy valószínűleg részt vesz az új tagokról jelenleg zajló szavazásban. Ők hárman négy másik társukkal együtt a testületen belüli feszültségek, az akadémián belüli szexuális zaklatási és pénzügyi botrány kezelése körüli viták miatt távoztak áprilisban. A Svenska Dagbladet azt írta csütörtökön,

a három lemondott tag úgy döntött, újra részt vesz a 18-tagú testület munkájában,

mert „a tagok közötti nézetkülönbségek kevésbé fontosak, mint az akadémia presztízse”.

– mondta Kjell Espmark, de további részleteket nem közölt. Korábban megírtuk, hogy a hitelességét vesztő és szinte működésképtelenné vált Svéd Akadémia május elején bejelentette, hogy

idén nem osztja ki az irodalmi Nobel-díjat, annak odaítélését 2019-re halasztják,

amikor egyidejűleg két díjat adnak át.