Milliókat kapott a testreszabott gyógyszereket fejlesztő startup

Mikrogliasejtek és neuronok
Vágólapra másolva!
A neves hálózatkutató, az erdélyi születésű Barabási Albert-László által alapított orvostudományi cég, a Scipher Medicine első körben 8,5 millió dolláros befektetést kapott termékfejlesztésre. A startup célja segíteni a nehezen gyógyítható betegségek leküzdésében.
Vágólapra másolva!

Az ELTE-n fizikus diplomát szerző Barabási Albert-László jó ideje az Egyesült Államokban dolgozik. Az IBM-nél dolgozta ki híres hálózatelméletét, az erről szóló, a 2002-ben megjelent Behálózva (Linked) című műve tudományos bestseller lett. Jelenleg a Harvard tanára, de a hazai tudományos élethez is kötődik, így a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja, tanított a CEU-n, emellett Vicsek Tamás akadémikussal az autonóm dróncsapatok együttmozgásának problémájára talált megoldást, továbbá a Maven7 nevű magyar startup tudományos tanácsadója.

A Scipher Medicine-t (korábbi nevén DZZOM-ot), mely a kutató legújabb kutatási eredményeit próbálja alkalmazni a gyógyítás területén, 2014-ben alapította.

A startup arra keres megoldást, hogy hogyan lehet személyre szabott gyógyszerek fejlesztésével hatékonyabbá tenni nehezen gyógyítható betegségek kezelését.

Barabási Albert-László és kutatótársai felfedezték, hogy az emberi sejtben is a hálózati működéssel leírható folyamatok zajlanak le Forrás: Picasa 3.0

Az ötletet egyébként ismét a hálózatkutatás adta. A probléma az, hogy az egyes hatóanyagok másként hatnak különböző emberekre. Ahhoz, hogy a kezelés hatékony legyen, és a nehezen kezelhető betegségeket is lehessen jó hatásfokkal gyógyítani, fel kell térképezni genetikai változások hálózatos működését.

A kutatók elkészítették az emberi sejtekben zajló biológiai folyamatok hálózati térképét. A térkép létrehozásához részben bilológiai kutatások, részben hálózati kutatások eredményeit használták fel.

Így derült ki, hogy az emberi sejtben a hálózati működéssel leírható folyamatok zajlanak le.

Lényegében erre alapították a céget, mert a modell alapján elég pontosan jósolható az is, hogy egy bizonyos betegségre kinél milyen hatóanyag hozhat eredményt a gyógyításban. A platform azonosítja az adott betegnél a betegség mögött meghúzódó sejtmolekuláris folyamatot, és ez alapján tudja megjósolni, hogy melyik gyógyszermolekula lesz a leghatékonyabb a kezelésben.

A teljes írás a Bitport.hu-n olvasható el.