Őrületes licitharc folyt David Bowie első demójáért

David Bowie Aladdin Sane lemezborító
Vágólapra másolva!
A becsült ár négyszereséért kelt el David Bowie első ismert stúdiófelvétele. Az 1963-as demófelvétel idén nyáron került elő egy régi kenyereskosárból. 
Vágólapra másolva!

David Bowie első ismert stúdiófelvétele a becsült ár négyszereséért, csaknem 40 ezer fontért (14,5 millió forintért) kelt el a brit Newton-le-Willows-ban tartott aukción. Az 1963-as demófelvételen hallható a 16 éves Bowie – akkor még David Jones néven – első együttesében, a The Konradsban. A zenekart visszautasította a Decca lemezkiadó cég,

a felvételt, melyen Bowie az I Never Dreamed című dalt énekli, sohasem adták ki.

A következő hónapokban Bowie kilépett a zenekarból, de karrierje hat évvel később beindult a Space Oddity című dalával.

A kedden tartott árverésen 39 360 fontért vásárolta meg a felvételt egy tengerentúli gyűjtő, árát korábban 10 ezer fontra becsülték. Az Omega Aukciósház igazgatója, Karen Fairweather szerint „őrületes licitharc” folyt.

Az árverésen értékesítettek olyan rajzokat is, melyeket Bowie készített,

amikor még a The Konrads tagja volt. Fényképekkel és a zenekar dokumentumaival együtt 17 130 fontért keltek el ezek a képek. A felvételt és a tárgyakat a The Konrads egykori dobosa és menedzsere, David Hadfield találta meg. Amikor az 1990-es években elköltözött, garázsában bukkant rájuk egy régi kenyereskosárban. Bowie a zenekar szaxofonosa volt, de úgy döntöttek, ő énekelje a dalt. „Davidnek ekkor még nem állt szándékában énekessé válni,

– mondta Hadfield. Ügynökük, Eric Easton, aki a Rolling Stones menedzsere is volt, arra kérte a tagokat, csináljanak egy demót, hogy meghallgatást szerezzen nekik a Deccánál. „Így ez lett a legelső, 55 évvel ezelőtti felvétel, amelyen David Jones (Bowie) énekel.

– mondta Hadfield, és azt is hozzátette, hogy kezdetben a lemezkiadó cég visszautasította őket. „A Decca ekkor visszautasított minket, de amikor később, még abban az évben adtak lehetőséget a meghallgatásra, Roger Ferris volt az énekes, David a háttérszólamokat énekelte” – mondta. David Bowie 2016 januárjában, 69. születésnapja után két nappal halt meg.