Nem emelnek vádat a Backstreet Boys Nick Cartere ellen

Nick Carter, Backstreet Boys
Vágólapra másolva!
Nemi erőszakkal gyanusították Nick Cartert, a Backstreet Boys énekesét. Mivel az eset körülbelül 14 évvel ezelőtt történt, a vádemelés elmarad.
Vágólapra másolva!

Korábban megírtuk, hogy a Backstreet Boys énekesét, Nick Cartert nemi erőszakkal vádolta Melissa Schuman. Carter egy ideig nem reagált, majd azt nyilatkozta, hogy közös megegyezésen alapultak a köztük történtek. A bejelentő egyébként a Dream nevű lánybanda egykori tagja, blogbejegyzésben írta le részletesen, hogy mit tett vele 14 évvel ezelőtt Carter. Most azonban kiderült, hogy

elévülés miatt nem emelnek vádat a Backsreet Boys énekese ellen.

Melissa Schuman azt írta, fel voltak rá készülve a családjával, hogy nem fognak vádat emelni.„Sajnálatos, hogy a törvény nem bünteti a múltbeli támadásokat, figyelmen kívül hagyva, hogy milyen régen történt” – írta.

Nick Carter nem nyilatkozott Forrás: AFP/Alberto E. Rodriguez

Melissa Schuman azt is leírta, hogy már az elégtételt jelentett a számára, hogy

ennyi év után végre nem félt a rendőrséghez fordulni,

és a vallomása már örökké megmarad, minden dokumentálva van – írta az NME. Nick Carter nem nyilatkozott az esetről.