Megrémültek a cégek az oroszok elleni szankcióktól

RED SQUARE Oroszország Moszkva Vörös tér
People walk across Red Square during a snowfall in Moscow on October 9, 2015. AFP PHOTO / DMITRY SEREBRYAKOV
Vágólapra másolva!
Az orosz gazdaságnak eddig is komoly ellenszélben kellett működnie, de ha az USA további szankciókat hoz Moszkva ellen, az eddigieknél is nehezebb üzleti környezet várhat Oroszországra – mondja egy moszkvai befektetési bank szakembere.
Vágólapra másolva!

Oroszországnak újabb szankciókkal kell szembenéznie, miközben a feltörekvő piacokat általában is keményen ütik a befektetők. Nem meglepő, hogy a vezető orosz részvényindexnek számító RTS 11,4 százalékot esett ebben az évben. Mindeközben a rubel nagyjából 20 százalékkal gyengült az amerikai dollár ellenében 2018 kezdete óta – írja a CNBC.

Fokozódó nyomás

Ez a kedvezőtlen üzleti környezet pedig több vállalatot is arra ösztönzött, hogy felfüggesszék az üzleti terveiket – mondta Petr Molchanov, a Renaissance Capital befektetési bank globális vezetője.

Ennek következtében számos nagyobb részvénykibocsátás is parkolópályára került.

A nagyvállalatok most arra várnak, hogy kedvezőbb és biztonságosabb legyen a környezet, azonban az is jól látszik, hogy a kellő tőke megvan, az üzletemberek csupán kivárnak – hangsúlyozta Molchanov.

A gyenge árfolyamok vételi lehetőséget jelenthetnek Forrás: wipedia.org, Petar Milošević

A Moszkva elleni újabb amerikai szankciók viszont még tovább nehezíthetik az orosz gazdasági környezetet. Főleg, hogy a szankciók mögött álló törvény olyan intézkedéseket is magában foglal, mint például az orosz államkötvények vásárlásának megtiltása amerikai szervezetek számára.

Noha Molchanov jelezte, hogy ezek a lépések igen károsak lesznek, mégis kiemelte, eddig úgy tűnik,

az orosz gazdaságot nem fogják tudni teljesen megtörni,

mivel az korábban is bizonyította, hogy elég sikeresen tud manőverezni a legnehezebb körülmények között is.

Árak és félelmek

Ezzel együtt Molchanov a CNBC-nek adott interjújában jelezte, a nehézségek ellenére Oroszországban továbbra is megvannak a stabil makrogazdasági alapok, tekintve például a kamatszinteket, a tartalékokat vagy az inflációt. Éppen ezért a szakértő úgy látja, az orosz pénzügyi eszközök ma igencsak alulértékeltek, ami vásárlási lehetőséget is jelenthet a befektetők számára.

Az RTS részvényindex alakulása Forrás: investing.com

Az orosz árfolyamok tehát ma igen furcsa helyzetben mozognak, mivel a relatív makrogazdasági stabilitás mellett a szankciók felerősítik a negatív hangulatot.

Következésképpen Molchanov szerint az orosz árfolyamok ma az átlagosnál olcsóbbak,

és a negatív teljesítmény elsősorban a szankciókból adódó fenyegetéseknek, és nem az általánosan érzékelhető feltörekvő piaci volatilitásnak tudható be. Mindazonáltal éppen ez a fenyegetettség lehet az, ami elriasztja a befektetőket a vásárlástól, még akkor is, ha egyébként az orosz eszközök általában vonzók is lehetnének.