Az egyetemisták harmada egész évben dolgozik

diákmunka, Aquarius Élményfürdő, diákmunkás
Nyíregyháza, 2018. június 27. Diákmunkások mosogatnak a nyíregyházi Aquarius Élményfürdő konyháján 2018. június 27-én. A Sóstó-Gyógyfürdők Zrt. havonta 140 diákmunkást foglalkoztat a nyári főszezonban. MTI Fotó: Balázs Attila
Vágólapra másolva!
A nyár kétségkívül a diákok munkavégzési szezonja, hiszen ilyenkor nem kell tanulással tölteni az időt, így megkereshetik a korábban kinézett álmaik vagy akár nyaralásuk árát. Ősszel is van egy ugrás a munkát keresők számában, ennek azonban teljesen más oka van. Egy európai kutatás szerint egyre kevesebb azok száma, akik a szüleik költségén megélve el tudják végezni tanulmányaikat, így nincsenek rákényszerülve arra, hogy bevételt termeljenek. Persze ez jó a cégeknek is, hiszen olcsó munkaerőhöz juthatnak. A Pénzcentrum.hu utánajárt, a diákoknak milyen munkát kínálnak ma a piacon.
Vágólapra másolva!

A munkaerőhiány miatt minden dolgozóra szükségük van a cégeknek, így a heti néhány órában munkát vállaló diákok is jól jönnek a cégeknek a többi részmunkaidős célcsoport (pl. kismamák, nyugdíjasok) mellett.

Az idei Eurostudent VI. gyorsjelentés szerint, amely többek között a felsőoktatásban résztvevő hallgatók szociális hátterével, életkörülményeivel, munkavállalásával és anyagi forrásaival foglalkozik,

minden három magyar egyetemistából egy egész évben dolgozik azért, hogy fedezni tudja a kiadásait.

A diákoknak szükségük van a munkára, a cégeknek pedig a diákokra Forrás: MTI/Balázs Attila

Hatoduk nyilatkozta azt, hogy ha nem dolgozna, képtelen lenne tanulni.

A tavalyi tanévben 187 ezer nappali tagozatos hallgató tanult felsőoktatási képzés keretében, tehát bő 60 ezer diákról van szó, aki főiskola vagy egyetem mellett munkát vállalt.

Az Eurostudent VI. adataiból az is kiderül, hogy az átlagos havi megélhetési és tanulmányi költségek összesen 133 ezer tesznek ki azoknak, akik nem a szüleikkel élnek, és 91 ezer forintot azok számára, kik a családi otthonban laknak. Ezt a pénzt kell megkeresniük a diákoknak.

A Pénzcentrum.hu-nak nyilatkozó Majzik Nándor, a Maló-Diák Iskolaszövetkezet vezetője szerint a fővárosban és az egyetemi nagyvárosokban kifejezetten könnyen találhatnak maguknak munkát a diákok. Elsősorban árufeltöltésre, pénztárosnak, adminisztrációs és adatfeltöltő munkákra keresnek diákokat a vállalkozások, melyért átlagosan bruttó 1100-1200 forintot fizetnek óránként. Ám ha valaki jól beszél legalább egy nyelvet, esetleg kifejezetten speciális tudás van a birtokában, akár 1700-1800 forintot is megkereshet óránként. Ez egy hónapban heti 20 óra munkával számolva ez 88 és 136 ezer forint közötti bevételt jelenthet.

Ám ha valakinek speciális tudása van, mondjuk informatikusnak, webfejlesztőnek tanul és tudja is már használni a tudását, annak a cégek akár 7000 forintot is fizetnek óránként.

A teljes cikk itt olvasható el.