Ilyen bankkártyákat még nem látott!

online vásárlás bankkártya hitelkártya Szeptemberi pénzhoroszkóp
Vágólapra másolva!
A K&H által kibocsátott több mint 625 ezer bankkártyát és közvetve az azokat használó ügyfeleket is érintheti a bank most induló pályázata. A K&H művészetet tanuló és már végzett fiatal művészek számára hirdet bankkártya-tervező pályázatot. A nyertes alkotó készítheti el a bankkártyákon megjelenő grafikákat. Egyébként a K&H bankkártyásai lendületben vannak: 2018 első félévében 49 százalékkal többször vették elő őket pénztárcájukból és így 36 százalékkal többet – közel 504 milliárd forintot - költöttek, mint egy évvel korábban.
Vágólapra másolva!

Teljesen új megoldással lesznek egyediek a K&H bankkártyái. A bank ugyanis szeptember 11-től október 31-ig pályázatot hirdet bármely akkreditált magyar felsőoktatási intézményben művészetet - például formatervezést, vizuális kultúrát vagy éppen festészetet - tanuló diákoknak, illetve az elmúlt 15 évben művészeti diplomát szerző alkotóknak a jövő bankkártyáinak megtervezésére.

A jelentkezők munkáit egy szakmai zsűri bírálja el, a zsűri által kiválasztott pályaműveket a célcsoport körében végzett kutatás keretében szűkítik tovább, majd egy közönségszavazás következik.

A K&H Bank kártyabirtokosai hamarosan különleges grafikájú plasztikokkal fizethetnek majd Forrás: Shutterstock

A nyertes 500 ezer forint pénzjutalmat kap. Egyúttal lehetőséget arra, hogy

a következő időszakban kibocsátandó K&H-s bankkártyákon megjelenő grafikákat, képeket elkészítse, a kártyák vizuális megjelenését meghatározza.

A jövőben lejáró bankkártyák cseréjekor és új plasztik igénylésekor ugyanis a K&H olyan új kártyát ad majd, amelyen a most meghirdetett pályázaton nyertes művész alkotásai szerepelnek.

A K&H egyébként az idei első félévben 80 ezer új bankkártyát bocsátott ki a lakossági ügyfélkörben, ez 11 százalékos növekedést jelent éves szinten. A K&H lakossági ügyfelei pedig az idei első félév során közel 38 millió alkalommal fizettek bankkártyájukkal, összesen közel 504 milliárd forint értékben, ez éves összevetésben 49, illetve 36 százalékos növekedésnek felel meg.

A K&H Bank bankkártya-tervezési pályázatának pontos feltételeit itt találhatóak.