Beszélő robotok jönnek a Tudományok Fővárosába

Vágólapra másolva!
Robotika, űrkutatás, nemzetközi drónverseny is szerepel az idei Tudományok Fővárosa témái között, illetve programjában. Az ingyenes rendezvény szeptember 23-án lesz a fővárosi Erzsébet téren, és az Akvárium klubban .- írták közleményükben a szervezők.
Vágólapra másolva!

Drónok, robotok, ismert tudósok és mérnökök lepik el az Erzsébet teret és az Akvárium Klubot szeptember 23-án a Tudományok Fővárosán. Pepper, a beszélő robot például az ember-robot együttélés témáját ajánlja a program meghívójában:

A tudomány, technológia, mérnöki tudományok és matematika (STEM) területein tevékenykedő egyetemek, K+F vállalatok, kutatóintézetek és techguruk látványosabbnál látványosabb standokkal, készülnek a szeptember 23-i eseményre - ígérik a szervezők.

A Tudományok Fővárosa nem titkolt célja, hogy minél több fiatal megismerje, és esetleg életpályaként is válassza a STEM valamelyik részét, és azt is szeretnék bemutatni, hogy a tudományok milyen elképesztően szórakoztatóak lehetnek - mondta Bartók Marcell a Tudományok Fővárosa főszervezője.

A kiállítást kísérő előadásokon olyan neves koponyáktól lehet majd inspiráló gondolatokat hallani, mint például Sík András, aki arról beszél, hogy mikor megyünk a Marsra, vagy éppen Frey Sándor, akitől megtudhatjuk, hogy mit figyelnek a Sentinel műholdak, Kánai András jövőkutató pedig Pepperrel, a humanoid robottal fog majd beszélgetni arról, hogyan élhetnek együtt a jövőben a robotok és az emberek.