Hogyan nőnek a cégek, miután elnyertek egy támogatást?

executive TEAM business success ambition BUSINESSWOMAN BUSINESSMAN 
siker
Az a vállalat fejlődik, amelyik nem zárkózik el a folyamatos tanulástól
Vágólapra másolva!
A Via Credit közel 900 olyan céget vizsgált meg, amelyek az elmúlt 15 évben legalább 100 millió forintos K+F pályázati nyertesek voltak. Az adatokat az elnyerés előtti három évre, illetve az azt követő öt évre vizsgálták. Arra keresték a választ, hogy mi történt ezen cégekkel a nyerés utáni 5 évben? Tudtak-e növekedni a kapott támogatás következtében?
Vágólapra másolva!

A kiindulópont szerint a támogatás felhasználása akkor tekinthető hatékonynak, ha a kedvezményezett a támogatás legalább kétszeresével növelni tudja összesített EBITDA-ját öt év alatt. „Ez akár elvárható is lenne, hiszen a legtöbb esetben ez mindössze annyit jelent, hogy 5-15 százalékkal növekszik a cég. Ennek ellenére arra jutottunk, hogy a száz milliós K+F támogatást elnyerő cégek alig 31 százaléka tudott öt év alatt a támogatás több, mint kétszeresével növekedni." - mondta Papadimitropulosz Alex, a Via Credit pályázati tanácsadó ügyvezető igazgatója.

A nyertesek méretét vizsgálva, a mikrovállalkozások 13-, a kisvállalkozások 21-, a közepesek 41-, a nagyvállalatok 56 százaléka tudta a támogatás kétszeresével növelni öt éves kumulált EBITDA értékét. Ha jobban belegondolunk a kapott értékek úgy javulnak, ahogy a cégméret nő. Azért is van drasztikus ugrás a középvállalati méretnél, mert ott már könnyebben meg tud térülni a többszázmilliós támogatás. „Nem életszerű, hogy egy mikrovállalkozás ilyen nagy támogatásra többszázmilliós nyereséggel válaszoljon. Azt tapasztaltuk, hogy a statisztikát leginkább a mikro- és kisvállalatok rontották" – mondta Papadimitropulosz Alex.

Meglepő, de az elemzésből az is kiderült, hogy az a cég, amely 6-10-szer nyert K+F+I támogatást, majdnem kétszer jobban teljesített, mint azok a cégek, akik egyszer nyertek 100 milliónál nagyobb támogatást,

pedig a közhiedelem pont a fordítottját gondolja. Ez azzal magyarázható, hogy főleg azok a nagyobb méretű vállalkozások képesek fenntarthatóan K+F-fet végezni, akik a statisztikák szerint is jobban teljesítenek.

Minden cégnél kiszámolható, hogy mekkora pályázati összeggel tudják a leghatékonyabb növekedést elérni Forrás: PhotoAlto/Milena Boniek

Hogyan lehet javítani az arányokon a Via Credit szerint?

  • A Via Credit szerint egyrészt a kapható támogatás legyen kevesebb az éves személyi jellegű ráfordítások duplájánál. Ezt azzal magyarázza a tanácsadó cég, hogy úgysem a teljes cég dolgozik a projekten, és a K+F pályázat különben sem egy kapacitásbővítő pályázat.
  • Másrészt azt tanácsolja a Via Credit, hogy a kapható támogatás legyen kevesebb a pályázó saját tőkéjénél. Amennyiben ugyanis a céges vagyonnal egyenértékű a támogatás, akkor honnan lesz a cégnek önrésze?
  • Harmadrészt pedig, a kapható támogatás legyen kevesebb az EBITDA 4x/3x/2x/1x-es értékénél a mikro/kis/közép/nagyvállalat esetében.

Tehát összefüggésbe kell állítani a pályázó személyi ráfordításait, saját tőkéjét és EBITDA értékét.

Az ebből képzett mutató fogja megmutatni, hogy milyen arányok mellett fog legnagyobb valószínűséggel sikeresen lezárulni a projekt.

Értelemszerűen a pályázók azért dolgoznak, hogy minél nagyobb nyereséget érjenek el. Viszont már van az a mértékű támogatási összeg, amit a cégek már nem tudnak olyan hatékonyan felhasználni, hogy az a legnagyobb megtérüléssel járjon. Azokban az esetekben az egységnyi támogatásnak már nincs pozitív határhaszna. Ezért ott kell meghúzni a támogatás felső határát, mindezt persze a cég méretétől és gazdasági teljesítményétől vezérelve. – tette hozzá Papadimitropulosz Alex.