Egyre nagyobb bajban a közösségi média királya

facebook social közösségi média
Vágólapra másolva!
Mióta a Facebook 2012-ben tőzsdére lépett, a vállalat részvénye lenyűgöző, több mint 300 százalékos ralit produkált, és ezzel a legforróbb papír lett a közösségi média terepen. Mindeközben a Twitter, tőzsdére lépése óta értékének a harmadát elveszítette. Idén azonban furcsa helyzet állt elő, ugyanis a Twitter simán lenyomja a Facebookot a tőzsdén.
Vágólapra másolva!

Miközben a Facebook a kezdeti nyilvános részvénykibocsátása (IPO) óta 330 százalékot szárnyalt a tőzsdén, a Twitter papírja 35 százalékot gyengült. Idén azonban fordult a kocka, és miközben a Twitter 21 százalékot izmosodott, a Facebook 7 százalékos mínuszban van – írja a MarketWatch.

Ráadásul a Facebook még az Instagramból fakadó előnyöket sem tudta kihasználni, pedig a befektetők szerint az Instagram igen fontos növekedési motor a cégnél, mivel ma a képmegosztó alkalmazással sokkal erősebben tudja megnyerni magának a Facebook a fiatalabb felhasználókat.

Félelmek az Instagram körül

Mark Zuckerberg cége legutóbb akkor került negatív nyomás alá, amikor a hét elején kiderült,

az Instagram két alapítója, Kevin Systrom és Mike Krieger nyolc év után távozik a cégtől

– ebből hat évet a Facebook ernyője alatt töltöttek el. Nem sokkal a bejelentés után a JPMorgan elemzője, Doug Anmuth úgy nyilatkozott, hogy a lépés nem csupán meglepő, de aggasztó is a befektetők számára. A Facebook papírja pedig a bejelentésre 2,6 százalékos mínuszban is volt a keddi kereskedési nap folyamán.

A Facebook részvényének idei teljesítménye Forrás: investing.com

Anmuth ezzel együtt úgy számolt, hogy

az Instagram bevétele idén 7,5 milliárd dolláros lesz, ami több mint duplája a tavalyinak. Ezzel az alkalmazás a Facebook összbevételének 14 százalékát adhatja.

A szakértő is kiemelte az Instagram fontosságát a fiatal felhasználók körében, amivel a Facebook ebben a korosztályban komoly versenytársa lehet a Snapchatnek.

A Snapchat csevegő program mögött álló Snap részvénye egyébként a tőzsdére lépése óta 62 százalékot süllyedt, idén pedig 37 százalékos mínuszban van.

Fokozódó nyomás

Az Instagrammal kapcsolatos aggodalmak után pedig nem meglepő, hogy a JPMorgan elemzője arra számít,

a Facebook részvénye a közeljövőben igen jelentős nyomás alá fog kerülni a piacon.

Mindazonáltal Anmuth továbbra is felülsúlyozza a Facebook papírját, és tartja a korábban megfogalmazott 195 dolláros célárat.

A Twitter árfolyamának idei alakulása Forrás: investing.com

A Facebook részvénye idén több mint 6 százalékot emelkedett, és nagyjából 1,5 százalékos pluszban van az elmúlt 12 hónapban. Mindeközben a technológiai papírokat tömörítő Nasdaq index 26 százalékot ralizott az elmúlt évben, az S&P 500 index pedig 17 százalékot erősödött ugyanebben az időszakban.