Gáspár Kata: Nagy próbatétel ez, de humorral, idegekkel ki lehet bírni

200 első randi Gáspár Kata
Vágólapra másolva!
Hetek óta rengeteget forgat Bánsági Ildikó és Gáspár Sándor lánya, több száz oldalnyi szöveget kellett megtanulnia, de megéri, mert övé lett a 200 első randi főszerepe. A 60 részes sorozat castingjára hirtelen esett be, nem volt ideje túlizgulni. Színésznői szempontból jónak tartja a szerepet, nem kell szépnek és szexinek lennie: ha be van dagadva a szeme reggel, belefér a karakterbe. De mit szól a barátja ahhoz, hogy alig látja nyár közepe óta?
Vágólapra másolva!

Hogy került hozzád egy hatvanrészes sorozat főszerepe?

Egyszer csak felhívtak telefonon, hogy rám gondoltak a főszerepnél, menjek be egy castingra. Nagyon korán reggel volt, akkor a Tóth János című sorozaton dolgoztam, mentem be épp forgatásra. Jeleztem nekik, hogy egész nap kinti helyszínen leszek, egy templomban forgatunk sok órán át, nem tudok készülni. Így is megkaptam egy nagyon hosszú monológot, és úgy tűnt, hogy nem fogom tudni megtanulni. Persze átolvastam háromszor-négyszer, de nem volt az igazi... A stáb viszont nagyon kedves volt,

Egyszer felvettük ezt a monológot, és másnap hívtak, hogy enyém a szerep.

Forrás: Viasat3

Akkor ez gyorsan ment... Amúgy izgulós fajta vagy? Hogy bírod a castingokat?

Nagyon nehezen, én izgulni szoktam. Túl sok az ismeretlen, nem érzem komfortosnak a szituációt. De sok más színésztől hallottam, hogy akkor a legjobb, ha az utolsó pillanatban hívják, és nem tud rákészülni, ráfeszülni a feladatra.

Általában nem jó érzés azon izgulni, továbbjutok-e a második és a harmadik körbe, de most csak egy lehetőségem volt. Ez volt életem első hirtelen castinghelyzete: egyik nap odamentem, másnap már hívtak a jó hírrel, persze nagyon boldog voltam.

Forrás: Viasat3

Bő ötven nap forgatásnál jár a produkció, ebből hány napon kellett jelen lenned?

Hét napból ötöt dolgozom, nem volt sok pihenőm nyáron. Ha külsőben vagyunk, akkor hétvégén is van forgatás, mert vannak bizonyos helyszínek, amelyeket csak akkor kap meg a stáb forgatásra. De ha hétvégén van munka, akkor mindig kapunk egy-két szabad hétköznapot.

Bírod a hajtást?

Nagy próbatétel ez, hogyan lehet humorral, idegekkel kibírni, de csak azt tudom mondani, hogy nagyon jó a csapat. Tudom, hogy ezt mondják sokszor a színészek, de itt tényleg nagyon jó! Ha mélypont van épp valakinél, megérzik, és már mennek is oda a többiek. 10-12 órát vagyunk a szettben, majd megy haza az ember szöveget tanulni másnapra.

sokszor nagyon fáradtak vagyunk, de ez azért van, mert nagyon jót akarunk létrehozni. Itt a színészek, stábtagok tényleg mindent beletesznek, hogy minden a lehető legjobban sikerüljön, így pedig édesebb a fáradtság.

Forrás: Viasat3

Kiket köszöntöttél már ismerősként az első napokban?

Kékesi Gábor gyerekkorom óta barátom, Mészáros Andrist szakmai körökből ismerem, Ódor Kristóffal pedig egykor együtt felvételiztünk sikertelenül a Színművészeti Egyetemre. Trokán Péterrel már találkoztam, dolgoztam is együtt. Ő alakítja a sorozatbeli anyám új férjét. Majdnem mindenkit ismertem valamennyire...

A karaktered eléggé mélyponton van az első részben. Neked is voltak ilyen időszakaid?

A karakterhez hasonlóan nekem is voltak ilyen periódusaim. Lucának alapvetően mindene megvan, van munkája, lakása, családja, de nem jut előre, stagnál. Luca megrekedt, nem tud továbblépni semmilyen téren. Vannak helyzetek, amikor még mélyebbre csúszik. Szeretem benne, hogy nagyon emberi és viszonylag jó csaj, csak a külső nem az igazi...

Forrás: Viasat3

Hogy őt mi húzza ki a gödörből, az kiderül majd. Rajtad a való életben mi segített, ha mélypontot éreztél?

Akár egy munka is ki tudott húzni. Jól működő párkapcsolatom viszont már régóta van, és nem is voltak fura randijaim, mint Lucának lesznek... sőt, nagyon régen nem randiztam. Hat éve vagyok a párommal, előtte szerintem kiéltem magam. De azért nem vittem túlzásba, nem voltam csapongó sem!

de lényegesen kevesebb kalandom volt, mint amennyi Lucának lesz a sorozatban. Luca folyamatosan vakrandizik majd, én ilyet sose tettem. Ha valakivel én elmentem randizni, akkor persze ismertem előtte.

Mi dobta fel a napi rutint?

Például az, hogy nagyon jó színészek jöttek mellékszerepre is. Többek között Bán Bálint és Makranczi Zalán is felbukkan majd ebben a sorozatban, de olyan is volt, hogy én nem tudtam előre, ki érkezik majd, és teljes meglepetésként ért.

Forrás: Viasat3

Mivel főszerep a tiéd, rengeteg szöveged van. Könnyen memorizálod?

A szövegtanulás borzasztó nehezen megy. Leforgatom az egész napot, hazamegyek, és leülök bemagolni, nekem nincs más módszerem. Másnap aztán egy órával korábban kelek, átismétlem. Most kezdem érezni, hogy betelik a memóriám...

Hogy érzed, ezt mások is látják rajtad?

De, biztos látszik az arcomon, de nem egy szép lánynak kell lennem! Színésznői szempontból jó ez a szerep, nem kell szépnek és szexinek lennem. Ha Luca fáradt, akkor fáradt, ha durcis, akkor durcis. Ha be van dagadva a szemem reggel, belefér a karakterbe.

Forrás: Viasat3

Volt emlékezetes kinti, helyszíni forgatás?

Ahogy az első részben is látható lesz, kinn állok egy háztetőn... és valóban kint voltam, méghozzá jó hosszan! Egy kaszkadőrhöz voltam hozzákapcsolva, ami persze nem látszik, de egy keskeny peremen,

És megcsináltam, nem akartam váratni a stábot, de teljesen érthető, ha valaki esetleg nem vállal be egy ilyen feladatot. De ebben a sorozatban egyébként kocsit is be kell tolnom, esek, kelek, összetöröm magam, elképesztő dolgokat művelek, amiket a való életben nem annyira.

Párod alig lát másfél-két hónapja. Nem ideges?

Persze hiányol a barátom, de nagyon cuki. Szakmabeli, mindenben mellettem van. Ez a pár hónapunk erről szól, nagyon sokat segít nekem.

Forrás: Viasat3

Őszre milyen más munkák várnak?

Még sokáig forgatjuk a 200 első randit, remélem, sikeres lesz. Amúgy a Magyar Színházban játszom, októberben indulnak a próbák, egy vígjátékban leszek benne.

--------------------

A 200 első randi október 1-től, minden hétköznap 21 órakor látható a Viasat3-on.