Elindult a régió első startup programja, a V4 Startup Force

A V4 Startup Force rendezvénye a Design Terminál szervezésében
Vágólapra másolva!
A Design Terminal szervezésében indított ösztöndíjprogram célja a régión belüli startupok és nagyvállalatok együttműködésének támogatása, ezáltal az országok közti üzleti kapcsolatok erősítése.
Vágólapra másolva!

A nagyszabású ösztöndíjprogram a Nemzetközi Visegrádi Alap támogatásával, összetett nemzetközi együttműködés révén valósulhat meg, hiszen a Design Terminal és partnerei, a szlovák 0100 CAMPUS, a lengyel Foundation for Technology Entrepreneurship és a cseh UP21 közös munkájának eredményeként jöhetett létre.

A szervezők a tehetségfejlesztés és az együttműködések támogatása mellett kiemelt figyelmet fordítanak a globális piacra lépés megkönnyítésére és a társadalmilag hasznos startupok szerepének növelésére is.

A négy kiválasztott startup részt vesz egy 10 napos, intenzív budapesti mentorprogramon, amely alatt tréningeken, mentorálásokon és üzleti találkozókon szereznek tapasztalatot. Ezt követően egy 10 napos tanulmányútra indulnak a visegrádi régióba, ahol lehetőségük lesz üzleti kapcsolataik bővítésére és számukra releváns nagyvállalati partnerekkel, az országok helyi képviselőivel és kormányzati személyekkel való találkozásra.

A V4 Startup Force rendezvénye a Design Terminál szervezésében Forrás: Design Terminal

A programban résztvevő startupok

A kiválasztott startupok közt Magyarországot az Aeriu képviseli, akik raktárépületek logisztikai folyamatait könnyítik meg az általuk fejlesztett drónszoftver segítségével. A csapat nagyvállalati partnerei között olyan nevek találhatóak, mint az IKEA, a Nestlé és az Audi, amellett, hogy már első fizető ügyfeleiket is megszerezték.

A cseh Aibrace karkötője életet menthet olyan vészhelyzetben, amely a szívhez, idegrendszerhez vagy légzési problémákhoz kapcsolódik. Az alapítók célja, hogy a kockázatos egészségügyi állapottal rendelkező emberek is minél teljesebb életet élhessenek, folyamatos aggódás nélkül.

A szlovák Freya a családtervezés kulcsát adja a gyermekvállalás előtt állók kezébe. Személyre szabott alkalmazásukkal az egészség, az életmód és az egyéni prioritások elemzésére alapozva tesznek ajánlásokat. A hat fős csapat tagjai szakértői a matematikai modelleknek, az idegi működésnek és a programozásnak.

A lengyel Runvido a legújabb AR technológiát szolgáltatja ahhoz, hogy megkönnyítse a vállalkozások kommunikációját felhasználóikkal. Platformjuk megoldást nyújt a limitált információtranszfer problémájára, és lehetővé teszi, hogy egy képi elemet kiterjesztve hatékonyabb és látványosabb információ átadás készülhessen. Alkalmazásuk már több mint 3000 letöltésnél jár.

A programról bővebb információ itt található.