Megalakult a Mesterséges Intelligencia Koalíció

AI
A mesterséges intelligencia folyamatosan fejlődik, egyre komolyabb és mérvadóbb áttöréseket érnek el a kutatók
Vágólapra másolva!
Megalakult a Mesterséges Intelligencia Koalíció (MI Koalíció) Balatonfüreden. Palkovics László innovációs és technológiai miniszter hangsúlyozta, a koalíció magalapításában ölt testet Magyarország válasza a mesterséges intelligencia generálta kihívásokra, platformot teremtve az ezen területen dolgozó szervezetek együttműködéséhez.
Vágólapra másolva!

A háromnapos Infotér konferencián Gál András Levente elmondta, hogy a

mintegy 70 magyar és nemzetközi céget, egyetemet, tudományos műhelyt, szakmai- és közigazgatási szervezetet magába foglaló tömörülés

célja, hogy Magyarország Európa élvonalába kerüljön, fontos tagjává válva a nemzetközi mesterséges intelligencia közösségnek.

Az MI Koalíció alapítóinak szándéka, hogy közösen határozzák meg a mesterséges intelligencia hazai fejlesztésének irányát és kereteit.

A koalíció részt vesz Magyarország MI stratégiájának kialakításában, illetve az MI elterjedésével összefüggő társadalmi és gazdasági hatások elemzésében.

A koalíció működését, melyhez további 20 szervezet jelezte csatlakozási szándékát, a Digitális jólét program biztosítja.

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter szerint a koalíció magalapításában ölt testet Magyarország válasza a mesterséges intelligencia által generált kihívásokra, platformot teremtve az ezen területen dolgozó szervezetek együttműködéséhez. Napjainkban zajlik a negyedik ipari forradalom, melyet intelligens, döntésképes robotok jellemeznek. Fontos, hogy ezen intelligens gépekhez hogyan viszonyulunk és milyen jogi, gazdasági válaszaink vannak az ennek kapcsán felmerülő kérdésekre.

Érkezőben a döntésképes, intelligens robotok Forrás: pexels.com

Soltész Attila, az Infotér elnöke felidézte, hogy a mai értelemben vett mesterséges intelligencia az 1950-es évek óta létezik és fejlődik. Magas hozzáadott értékű munka történik ezen a területen, a koalíció létrejötte pedig jelentős gazdasági előnyt indukál, valamint javul általa Magyarország tőke- és munkaerő vonzó képessége.

Jakab Roland, a Mesterséges Intelligencia Koalíció felkért elnöke, az Ericsson regionális igazgatója azt mondta, hogy "az innováció vezérelte fejlődésnek hullámai vannak, melyek megváltoztatják a világunkat", fontos, hogy ezeket a változásokat úgy irányítsák a szakemberek, hogy pozitívak legyenek. Ezért lényeges, hogy a piac, a tudomány és az állam képviselői együtt gondolkodjanak.

A Mesterséges Intelligencia Koalíción belül hamarosan munkacsoportokat hoznak létre, a következő hónapokban pedig "valódi szakmai pezsgés" jellemzi majd a munkát - mondta a koalíció elnöke.

A koalíció alapító nyilatkozatát a Magyar Nemzeti Bank részéről Windisch László, a jegybank alelnöke is aláírta.

Az MNB egy korábbi felmérése szerint például a magyarországi biztosítók, pénztárak és pénzügyi közvetítők 30 százaléka már használ valamiféle mesterséges intelligencia megoldást.

Az MNB idén külön fintech lab szervezeti egységet alapított a pénzügyi technológiai innovációk, így a mesterséges intelligencia hatékony fejlesztésének és alkalmazásának előmozdítására. A szintén a jegybankon belül létrehozott innovation hub egyrészt szabályozói támogató platformként működik az innovátorok számára az újításaikkal kapcsolatos pénzügyi jogi kérdések tisztázására, másrészt az információmegosztást és együttműködést szolgáló kommunikációs felület is.