Nem maradtak lezáratlan ügyei Tahi Tóth Lászlónak

Tahi-Tóth László, interjú
Tahi-Tóth László
Vágólapra másolva!
Tahi Tóth László özvegye, Kárászy Szilvia nyolc hónapon keresztül nem szívesen beszélt férje haláláról, de most megtörte a csendet. Elmondta, hogy a színész halála előtt mindenkitől el tudott búcsúzni, és egyik konfliktusát is rendezte.
Vágólapra másolva!

Tahi Tóth László egy évig küzdött betegségével, és 75 éveen, február 22-én meghalt. Özvegye, Kárászy Szilvia nyolc hónapon keresztül képtelen volt a férje haláláról beszélni, de most megtörte a csendet. Azt mondta, szerinte nem szabad, hogy a halál tabu legyen, ő a végsőkig ápolta férjét otthonukban. Azt is elmondta, hogy volt idejük sokat beszélgetni, elbúcsúzni egymástól. Tahi Tóth László nemcsak a feleségétől tudott elköszönni, hanem a barátaitól is. A színész utolsó látogatója az akkor már szintén betegeskedő Székhelyi József volt. „Előtte mindennap hívott, tartotta bennem a lelket, mondta, ha bármire szükségem van, hívhatom. Aztán

úgy kaptam el. Odament a férjem ágyához, megcsókolta, beszélt hozzá, nagyon szépeket mondott, és bár úgy tűnt, Laci már egy másik dimenzióban van, tudom, hogy hallotta. Sokat segített neki ezzel a pár szóval is” – mondta Kárászy Szilvia a Story Magazinnak. Székhelyi fél évvel később, augusztus 22-én halt meg.

Tahi Tóth László özvegye, Kárászy Szilvia nem akarta, hogy férje hagyjon maga mögött elvarratlan szálakat Forrás: MTI/Zih Zsolt

Tahi Tóth Lászlónak halála előtt sikerült minden fontos ügyét lezárnia. „Még jóval a betegsége előtt adódott egy konfliktusa Karinthy Mártonnal. Az egyik színdarabban ő játszotta volna Karinthy Frigyest, ám valamelyik színésznővel vitába keveredett, ezért otthagyta a próbákat. Már haldoklott, amikor ezt a konfliktust újra említette,

Mind a ketten örültek ennek. Azt akartam, úgy menjen el, hogy ne hagyjon maga mögött elvarratlan szálakat” – mondta Tahi Tóth özvegye.