Messze nincs vége a részvénypiacok zuhanásának

tőzsde pánik Kína
Vágólapra másolva!
Az eddigieknél csak rosszabb lesz a részvénypiacon tapasztalható eladási hullám – jósolja a Morgan Stanley vezető amerikai részvénypiaci stratégája. Mike Wilson szerint egy gördülő medvepiaci periódus közepén vagyunk, és érdemes felkészülni további esésekre.
Vágólapra másolva!

Még nincs vége az olyan iparágak szenvedésének a részvénypiacon, mint a technológiai szektor vagy a nem alapvető fogyasztói javak területe. A múlt héten ezek a papírok kapták a legnagyobb pofonokat, azonban egyelőre nem látszik pontosan az eladási hullám vége – mondja Mike Wilson, a Morgan Stanley amerikai részvénypiaci stratégája.

A bank elemzői továbbra is úgy számolnak, hogy

egy gördülő medvepiac közepén vagyunk, és ez globálisan érinti a részvényeket és más kockázatos eszközöket.

A háttérben elsősorban a szűkülő likviditás, illetve a csúcsra ért növekedés áll – írjaa CNBC.

Előbb vagy utóbb tehát a gördülő medvepiac újra lecsap, vagyis további esésekre kell számítani – még az átmeneti pihenők mellett is – tette hozzá Wilson.

A múlt heti nagy szakadások után azonban a hétfői kereskedési nap sem jelentett lélegzetvételnyi szünetet. A Dow Jones Industrial Average 0,35 százalékot, az S&P 500 0,6 százalékot, míg a technológiai cégeket tömörítő Nasdaq 0,9 százalékot gyengült a hét első napján.

Kamatok és félelmek

A friss esések azt követően jöttek, hogy a múlt héten az amerikai indexek március óta nem látott heti gyengülést produkáltak, köszönhetően a gyorsan emelkedő amerikai kamatokból, illetve a lehetséges világgazdasági lassulásból eredő befektetői félelmeknek.

Időszakos korrekció vagy medvepiac áll előttünk? Forrás: 123rf.com

Wilson szerint az emelkedő amerikai kamatok végül elhozták azt a fordulópontot, amely után a gördülő medvepiac elérte az amerikai részvényeket, és megindult az eladási hullám. Az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed amellett, hogy folyamatosan emeli az irányadó kamatszintet, a mérlegét is egyre inkább építi le, vagyis

eladja azokat az eszközöket, melyeket a válság után, a gazdaság élénkítése érdekében fölvásárolt.

Ehhez jön még, hogy az Európai Központi Bank elkezdi kivezetni a kötvényvásárlási programját, tehát úgy tűnik, megtörtént az az együttállás, amely átlendítette a piacokat a kitartó optimizmus csúcspontján, és megkezdődhet a lejtmenet.

Vásárlási lehetőség?

A Morgan Stanley stratégája ezzel együtt úgy véli, a globális likviditási helyzet csak még tovább fog romlani, ahogy közeledünk az év végéhez. Mindazonáltal Wilson úgy számol, ez a gördülő medvepiac végül vételi lehetőséget is jelent majd a befektetőknek. Előrejelzése szerint akár 10-15 százalékos esések is jöhetnek egyes részvények árfolyamaiban a következő időszakban,

az S&P 500 index pedig lemehet a 2600-as, de akár a 2500-as szintre is, ha a folyamat igazán eldurvul.

A mutató hétfőn 2750 ponton zárt.

A Dow Jones index alakulása az elmúlt hónapokban Forrás: Investing.com

Ha azonban eljön ez a pont, akkor Wilson szerint a gördülő medvepiac véget ér, vagyis ott már érdemes lesz vásárolni. A stratéga elsősorban azoknak a cégeknek a papírjait javasolja vételre, melyek nagyobb pofonokat kapnak az eladási hullám során, viszont ennek ellenére erős fundamentumokkal rendelkeznek. Hozzáteszi azonban, a következő hetek igencsak „trükkösek" lesznek, és egyelőre elég nehéz konkrét papírokat kijelölni, tekintve a kedvezőtlen likviditási helyzetet. A Morgan Stanley elemzőjének szavaiból tehát az olvasható ki, hogy további esések jöhetnek, de közben figyelni kell, mely papírokra érdemes lecsapni, ha elérjük a mélypontot.