Fajsúlyos témához nyúlt a Honeybeast

Honeybeast
Tarján Zsófi
Vágólapra másolva!
Fajsúlyos témát dolgoz fel a Honeybeast egyik új dala, az Idevaló. Nézze meg a számhoz készített videóklipet, ami péntek óta elérhető!
Vágólapra másolva!

Nemrég jelent meg a Honeybeast legújabb albuma Élet a Marson címmel, melynek második, klipes dala az Idevaló. A videó és a dal is fajsúlyos témát dolgoznak fel: az énekesnő, Tarján Zsófia erről azt mondta a forgatáson munkatársunknak, hogy „ez a dal az elfogadásról szól.

A klipben sérültek is szerepelnek. Ők megtanulták, hogyan tudnak így is teljes életet élni, nagyon vagányan kezelik ezt az egészet.”

A klip egyik szereplője Illés Fanni úszó paralimpikon, aki lábak nélkül született, a másik Demeter Orsolya, aki Down-szindrómával született, és így lett színész. A harmadik pedig Sárai Rita táncművész, aki 29 évesen került kerekesszékbe egy baleset miatt. A klipforgatásról készült beszámolónkat itt nézheti meg:

Igaz történeteket mutat be a népszerű zenekar új klipje

Arénás nagykoncertre készül a Honeybeast. A zenekar nyáron adta ki a legújabb lemezét, majd miután végigkoncertezték a nyarat, most új videóklipet forgatnak az Idevaló című számukhoz. Az Origo munkatársai ellátogattak a forgatásra. Nemrég jelent meg a Honeybeast legújabb lemeze Élet a Marson címmel. A zenekar végigkoncertezte a nyarat, most pedig klipet forgatnak az Idevaló című számukhoz.

Az együttes november 21-én ad koncertet SympHoney ll címmel, 50 fős szimfonikus zenekarral és kórus kísérettel.