Pénteken indul a Döntők Döntője a Duna Televízión

Vágólapra másolva!
Október 26-án, pénteken indul a Duna Televízión a Fölszállott a páva különleges évada A Döntők Döntője címmel. A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) és a Hagyományok Háza népzenei és néptáncos tehetségkutatójában most az előző évadok legjobbjai mérik össze tudásukat.
Vágólapra másolva!

A sorozat korábbi évadainak legjobbjai mérik össze tudásukat a Fölszállott a páva pénteken induló új évadával, ami A Döntők Döntője címet kapta. Pénteken és egy hét múlva, november 2-án két felvezető adás lesz, az élő adások pedig

november 9-én kezdődnek az elődöntőkkel.

Idén a közönség szavazatain múlik, mely produkciók jutnak a december 21-ei döntőbe. Az élő adásokban a zsűri szabadkártya segítségével az elődöntőkben két, a középdöntőkben már csak egy versenyzőt juttathat tovább. Szintén újdonság, hogy az idei Fölszállott a páva a jótékonyság jegyében zajlik. Az együttesek és szólisták a nyereményüket felajánlhatják a saját régiójukban fontos szerepet betöltő civil szervezetnek.

Különleges évaddal jön a magyar tehetségkutató

Különleges évaddal jelentkezik a Fölszállott a páva népzenei és néptáncos tehetségkutató műsor. Az eddigi legjobbak mérik össze tudásukat az MTVA és a Hagyományok Háza hatodszorra megrendezett tehetségkutatójában. A Fölszállott a páva idén induló, legújabb évada különlege lesz, mert a műsor eddigi legjobbjai mérik majd össze tudásukat.

Az élő adásokban a 48 kiválasztott versenyző előadását további vendégprodukciók színesítik az elmúlt évadokhoz hasonlóan. A zsűri elnöke Sebő Ferenc Kossuth-díjas zenész, a nemzet művésze lesz, mellette idén is Sebestyén Márta Kossuth-díjas énekes, Agócs Gergely néprajzkutató, népzenész, a Hagyományok Háza tudományos munkatársa és Diószegi László történész, koreográfus, a Martin György Néptáncszövetség elnöke, valamint Zsuráfszky Zoltán Kossuth-díjas táncművész, koreográfus értékeli a produkciókat. A műsort most is Morvai Noémi és Novák Péter vezetik.