Egy céges trükk mentheti meg a részvénypiacokat

euró, pénz, befektetés, bank, tőke
Vágólapra másolva!
Az ebben a hónapban tapasztalt részvénypiaci eladási hullám mára túlzott mértékeket öltött, és hamarosan jöhet is a fordulat – mondják a Goldman Sachs elemzői. Ennek egyik oka pedig egy sajátos vállalati „trükk" lehet, nevezetesen hogy a cégek újra beindítják a részvény-visszavásárlásokat, feltornázva ezzel a papírok árfolyamát.
Vágólapra másolva!

Bár kétségkívül gazdasági szembeszélben kell működniük a piacoknak a jövő évben, a Goldman Sachs elemzői szerint közel 6 százalékos részvénypiaci erősödések várhatók a következő két hónapban. Ennek hátterében egyrészt az áll, hogy a bank stratégái szerint a vállalati fundamentumok a pesszimista hangulat ellenére is erősek, vagyis az érték továbbra is ott van a papírok mögött – írja a CNBC.

A közelmúltban tapasztalt eladási hullám eltúlzott mértékben árazta be a részvényekbe a rövidtávú lassulásokat

– mondja David Kostin, a Goldman vezető amerikai részvénypiaci stratégája. Hozzátette, a banknál arra számítanak, hogy a kitartó gazdasági és profitnövekedés támogatni fogja az S&P 500 index fölpattanását.

Eltúlzott félelmek?

Az elmúlt hetekben számos félelem erősítette az eladási hullámot, melyeket olyan tényezők idéztek elő, mint az emelkedő kamatszintek, a gyengülő világgazdaság, valamint a vállalati gyorsjelentésekben megfogalmazott cégvezetői aggodalmak. Noha hétfőn napon belül erősödött is az amerikai részvénypiac, az S&P 500 még mindig több mint 9 százalékkal marad el a legutóbbi csúcsához képest.

Az S&P 500 index idei teljesítménye Forrás: Investing.com

A technológiai vállalatokat tömörítő Nasdaq pedig

az elmúlt időszakban korrekciós tartományba csúszott, vagyis a legutóbbi csúcsához képest már több mint 10 százalékot gyengült.

Ezzel együtt Kostin 2850 pontot prognosztizált az S&P 500 indexnek az idei év végére, ami pontosan megfelel annak, amit egy évvel ezelőtt előrevetített.

Az optimista nézőpontot erősítheti, hogy az S&P 500 index cégeinek már 48 százaléka jelentett ebben a negyedévben, és a profitok 22,5 százalékos erősödést mutattak az egy évvel korábbi szinthez képest – derül ki a FactSet adataiból. Mindazonáltal számos cégvezető fogalmazta meg aggodalmát a jövőbeni kilátások kpacsán. Különösen az aggasztja a vállalatokat, hogy az emelkedő kamatok, illetve a kereskedelmi háború milyen hatást gyakorol majd a növekedésre.

Gazdasági lassulás, részvénypiaci emelkedés

Kostin kiemelte, ezek a félelmek megalapozottak, és a Goldman saját számításai is azt mutatják, hogy az amerikai GDP-növekedés hamarosan el fog kezdeni lassulni. A bank prognózisa alapján az USA gazdasági növekedése 2019 negyedik negyedévére 1,6 százalékos lesz.

Hamarosan felpattanhat az amerikai részvénypiac Forrás: AFP/Spencer Platt

Ebben a környezetben pedig igen izgalmas lehet, ha a vállalatok újra beindítják a részvény-visszavásárlási programjaikat. Ez ugyanis az elmúlt időszakban alábbhagyott, azonban a közeljövőben újra felpöröghet. A Goldman arra számít, hogy

az idei teljes visszavásárlási ütem elérheti az ezer milliárd dollárt, ami szintén támogatná az S&P 500-ra előrevetített 2850 pontos érték elérését.

Ezzel együtt Kostin továbbra is azt javasolja az ügyfeleinek, hogy maradjanak a legmagasabb minőségű vállalatok papírjainál. Ezek olyan cégek, melyek alacsony adósságszintekkel, stabil bevétel- és profitnövekedéssel bírnak, valamint kellően ellenállók az általános piacgyengüléssel szemben. Ez a csoport ugyanis tipikusan felülteljesítő, amikor a gazdasági növekedés lassul, illetve amikor az üzleti ciklus a kései szakaszába lép. Kostin javaslatai között olyan nevek szerepelnek, mint az Accenture, a Google mögött álló Alphabet, a Mastercard vagy a Ross Stores.