Heroin, AIDS, öngyilkosság - szupermodellek tragikus sorsa

Vágólapra másolva!
Mint tudjuk, az ismertségnek van bőven árnyoldala is, amit a nagy nyomásnak kitett szupermodellek ráadásul fokozottan tapasztalhatnak, sokuknak kifejezetten tragikus sors jut. Étkezési zavaroktól mentális betegségeken át bántalmazó kapcsolatokig terjed a skála, aminek a vége nem egyszer öngyilkosság lesz – íme, pár tragikus sztori a múltból.
Vágólapra másolva!

Daul Kim

Forrás: AFP

Dél-Korea legnépszerűbb modellje, a Chanel múzsája volt, aki többek között a Vogue és a Harper's Bazaar címlapján pózolt, majd 2009-ben, alig 20 évesen öngyilkos lett. Alvászavarral küzdött és bizonytalan volt, de egyébként többnyire vicces, életvidám megnyilvánulásai voltak, ebben a videóban például arról magyarázott, hogy Tolsztojt olvasott, de egy csomó kollégája azt hitte, hogy a Toy Story-ról van szó:

Nem sokkal a halála előtt már olyanokat írt a blogjában, hogy szellemnek érzi magát, legutolsó bejegyzésében pedig a kedvenc Jim Rivers-számát osztotta meg, a posztnak az volt a címe, hogy Köszönj az örökkévalóságnak.

Charlotte Dawson

16 évesen szerződött le a Ford modellügynökséghez, később a tévében is láthattuk, például a Topmodell leszek! ausztrál kiadásában zsűrizett. Charlotte's Web című önéletrajzi könyvében már őszintén vallott a depressziójától, de azt is mondta, hogy nem szabad félnie, hiszen a félelem a legnagyobb ellensége.

Forrás: FOX8

Az internetes zaklatók ellen is kiállt, de pont miattuk kísérelt meg öngyilkosságot 2012-ben – két évvel később pedig már tényleg véget vetett az életének.

Gia Carangi

A világ első szupermodelljei között tartják számon, de ő volt a hírességek között az egyik első nő is, aki AIDS-ben halt meg – 1986-ban, 26 évesen. Heroinfüggő volt, de aztán bevonult a rehabra, és új életet akart kezdeni, egy sokat emlegetett tévés interjúban összeszedetten és optimistán beszélt a céljairól. Sajnos a józansága nem tartott sokáig, a betegsége pedig hamar legyűrte.

Forrás: Flickr

Emlékét többek között az HBO 1997-es filmje, a Kifutó a semmibe őrzi, ahol Angelina Jolie játszotta:

Lapozzon, van még pár megrázó sztori a modellvilágból!

Ha ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123-as ingyenes lelkielsősegély-számot!