Óránkénti egymilliós profitjával Ed Sheeran a legjobban kereső zenész

Ed Sheeran
NEW YORK, NY - JANUARY 30: Recording artist Ed Sheeran performs onstage during 60th Annual GRAMMY Awards - I'm Still Standing: A GRAMMY Salute To Elton John at the Theater at Madison Square Garden on January 30, 2018 in New York City. Noam Galai/Getty Images /AFP
Vágólapra másolva!
A naponta 75 ezer fontos keresetével Ed Sheeran volt a 2017-es év legjobban kereső előadóművésze világszerte. Külön érdekes, hogy mindehhez képest minden rossz gyökerének a pénzt tartja.
Vágólapra másolva!

Ed Sheeran ma a világ legjobban kereső előadóművésze. Legalábbis ami a tavalyi évet illeti. Cége a napokban közölte az eredményeit, ebből derült ki, hogy 2017-ben napi 75 ezer fontjával (körülbelül 28 millió forinttal) ő volt a legjobban keresp előadó, aki még honfitársát, a híresen sokat kereső Adele-t is lepipálta. Érdekes adat az is, hogy Sheeran

tavaly többet adózott, mint a Facebook a megelőző két évben összesen

– írja a Sun. A teljes tavalyi profitja 27 millió font volt, ami 9 963 000 000 forintnak felel meg. Az is kiderült a cég jelentéséből, hogy mennyit vettek ki a számlájáról: valamivel több mint 8 ezer fontot, körülbelül 3 millió forintot.

Rengeteg pénzt fordít jótékony célra Forrás: AFP/2018 Getty Images/Noam Galai

Mindezek ellenére a 27 éves Ed Sheeran szerint a pénzt leginkább minden rossznak a gyökere, és sokkal fontosabbnak tartja a családot és a barátságot. A pénzről azt mondta, „ahogy jön, úgy megy. [...] Nagyobb értéknek tartom a barátiamat és a családomat.” Ilyen hozzáállással nem lehet meglepő, hogy Ed Sheeran

rengeteg pénzt fordít jótékony célra,

nagy összeggel támogatja például a lakóhelye közelében lévő gyermekkórházat. „Nekem van elég, hogy kényelmesen éljek, a többi pedig arra is megy, hogy az embereket segítse” – mondta Sheeran, aki jövőre a Sziget Nagyszínpadán lép fel augusztus 7-én. A konertre már elkelt a jegyek nagy része.

Ed Sheeran Magyarországra jön

Megvan a 2019-es fesztivál első napjának headlinere. Ed Sheeran elfogadta a Sziget meghívását. Ed Sheeran lesz a 2019-es Sziget Fesztivál első napjának headlinere. Kádár Tamás, a Sziget főszervezője elmondta, hogy „több mint egy éve tárgyalunk Sheeran ügynökségével, és nagy öröm, hogy ilyen hamar bejelenthetjük őt.