Aurelio összeroppant apja halála után

Aurelio
Vágólapra másolva!
Aurelio nehezen nyílt meg édesapja halála után, ebben az időszakban nem volt felhőtlen kapcsolata menyasszonyával, Dominikával sem.
Vágólapra másolva!

Dominka korábban már szakított párjával, miután Aurelio megannyi ígéret után sem volt hajlandó megkomolyodni.

Forrás: RTL II

"Nem vagyok egy mintapasi, de ezt soha nem is akartam elhitetni senkivel. Tény, hogy volt idő, amikor Dominika harcolt a kapcsolatunkért, én pedig ígértem fűt-fát, de soha nem tartottam be a szavam. Ráadásul mindig meglógtam a családi találkozókról is, pedig Dominika nagyon szerette volna, hogy megismerjem a szeretteit. Ma már tudom, hogy

Mindentől menekültem, mert féltem az érzelmektől. Amikor a papa meghalt, sírva hívtam haza az anyukámat Svájcból, hogy szükségem van egy szülőre. Ő szerencsére szó nélkül jött is, és azóta is mellettem van. Mégsem akartam a szívembe engedni másokat. Képtelen voltam elhinni, hogy létezhet olyan szerető család, ami talán engem is befogad" - mondta a Storynak.