A NAV 600 millió forint adóhiányt talált a külkereskedőknél

Nem ér majd semmit a betétbe tett pénzünk, bankbetét, kamattartás, jegybank, forint, bankjegy, készpénz
Budapest, 2012. február 7. Húszezer forintos bankjegytömbök a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Logisztikai Központjában, ahol automata rendszeren átválogatják és ellenőrzik a papírpénzeket, majd a selejteket bedarálják és téglává préselik. A 3-4 hét alatt összegyűlt mintegy 4 tonna pénzbrikettet pályázat alapján rászoruló, közhasznú szervezetek számára ajánlják fel fűtési célra. A mostani szállítmányt a miskolci autista alapítvány bentlakásos intézményébe szállítják. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
Vágólapra másolva!
500 olyan céget vizsgált át az utóbbi pár hónapban a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), amelyek az Európai Unió más tagállamainak gazdasági szereplőivel kereskedtek. A vizsgálat adócsalásra használt hazai fantomcégeket és hatszázmillió forint meg nem fizetett adóra derített fényt.
Vágólapra másolva!

2018 elején kezdett ellenőrzést NAV azoknál a vállalkozásoknál, melyek az Európai Unió más tagállamaiban székelő gazdasági szereplőivel kereskednek.

Főleg azok a cégek kerültek célkeresztbe, melyek az előzetes adatok szerint bizonyos, jelentős összegre rúgó ügyleteiket nem vallották be.

Ehhez az adóhivatal az unió más tagállamainak hatóságaitól kapott adatokat egyeztette a hazai nyilvántartással. A kockázatelemzés után az adóhivatal nagyjából félezer vállalkozást választott ki, majd az egyedi elemzések végeztével 132 gazdasági szereplőnél indult eljárás.

Az ellenőrzések szerint az eltéréseknek több oka is volt.

Előfordult olyan, hogy a magyar vállalkozás mindent pontosan bevallott, és a külföldi partnerek vallották be rosszul az adataikat a helyi hatóságoknál, ebből fakadt az eltérés.

A pénzbevétel valós volt a NAV által feltárt külkereskedő fantomcégeknél, csak az adófizetés nem Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Más esetekben sem volt szó szándékos adóelkerülésről, csak

az adózási jogszabályok téves értelmezése okozta a problémát, de olyan is előfordult, hogy a cégnél rosszul tartották számon az időszakokat vagy hibás adatokat használtak.

Ezek a cégek együttműködtek a hatósággal, adóbevallásaikat utólag helyesbítették.

Végül a harmadik csoportba tartoztak azok a vállalkozások, melyeknél szándékos adómegkerülésre derült fény.

Ezek a vállalkozások általában sem áfa bevallást, sem összesítő nyilatkozatot nem adtak be, ellenőrzéskor elérhetetlenek voltak, a hivatalos eljárásról szóló értesítő levelet nem vették át,

így az abban jelzett időpontban nem is jelentek meg az adóhatóságnál, s általában semmilyen együttműködési hajlandóságot nem mutattak. Ezeknél a fantomcégeknél a NAV kezdeményezte a vállalkozás adószámának törlését és a bűnügyi feljelentést tett.

Összességében hatszázmillió forint meg nem fizetett adót talált a hatóság, emellett másfél millió forint mulasztási bírságot szabott ki.

Cikkünk a Magyaridők.hu írása alapján készült.