Ákos ismét dupla Aréna-koncerttel zárja az évet

Ákos
Vágólapra másolva!
Ismét dupla Aréna-koncerttel zárja az évet Ákos, aki a jövőre új nagylemezt tervez.
Vágólapra másolva!

A korábbi évekhez hasonlóan idén is dupla Aréna-koncerttel zárja az évet Ákos. Idén december 14-én és 15-én lesznek a koncertek, azaz pénteken és szombaton. Ákos idén ősszel négyszámos stúdióanyagot jelentetett meg, ami a jövőre tervezett következő album előfutára.

Ákos a pénteki és szombati fellépésére új programot állított össze: „a repertoárt teljesen átalakítottuk az idén játszott két műsorhoz képest. Beillesztjük az új dalokat, illetve előveszünk élőben nagyon régen vagy még soha nem játszott számokat.”

Ákos nem kötött kompromisszumokat

Megjelent Ákos új középlemeze Hazatalál címmel, a kiadvány átfogó képet ad a 2019-re várható új albumáról. Az évet a korábbiakhoz hasonlóan idén is dupla Arénakoncerttel zárja, sorrendben immáron negyedszer. Szeptember 27-én, csütörtökön jelent meg Ákos új középlemeze Hazatalál címmel.

Szeptemberben megjelent Hazatalál című EP-jét jelenlegi zenekara tagjaival, Lepés Gábor billentyűssel, Madarász Gábor gitárossal és Bánfalvi Sándor dobossal készítette. Ákos különösen sűrű évet zárt többek között azért, mert idén ünnepelte 50. születésnapját. Megjelent önéletrajzi jellegű könyve, a Visszaszámlálás, tavasszal akusztikus, kórussal kísért turnéja volt, a nyári fesztiválokon rockos műsorral lépett fel. Idén

több mint 140 ezer néző előtt játszott.

Áprilisi dupla Müpa-koncertjének anyaga hangját és képét is rögzítették, és a közeljövőben ki is adják.