Minden lehetséges indokot bele kell írni a felmondásba?

Család, Az anyaság-munka kapcsolatában csak egy a bökkenő: a gyerek
állásinterjú aggodalom izgalom
Vágólapra másolva!
Nemrégiben a Kúria közzétett egy olyan ügyet, amelyre Oláh Zsófia ügyvéd reagált a Hrblog.hu-n. Szükséges-e valamennyi felmondási okot rögzíteni a felmondásban, amennyiben több ilyen is akad?
Vágólapra másolva!

A munkavállaló egy szeretetotthonban volt gondozónő. A főnökének egy nap jelezte, hogy az esti műszakba egy óra késéssel fog érkezni. Egy kolléganőjével viszont már abban állapodott meg, hogy az engedélyezetthez képest még egy órával később megy dolgozni. Végül az eredeti hat óra helyett tíz után ért be a munkahelyére, addig pedig telefonon is elérhetetlen volt. Ezen este során ráadásul a helyi önkormányzat közmeghallgatásán vett részt, ahol olyan kijelentéseket tett a munkáltatójáról, ami a munkáltató szerint sértette a szeretetotthon jó hírnevét. A közmeghallgatást a helyi tévé élőben közvetítette.

A szeretetotthon azonnali hatállyal kirúgta a gondozónőt. A felmondásnak két oka volt: az engedély nélküli késés és a közmeghallgatáson tett megjegyzések.

Első fokon elutasították a gondozónő keresetét, aki beadványt terjesztett elő a felmondás ellen. A bíróság szerint mindkét felmondási indok megalapozott egy azonnali hatályú felmondáshoz.

A munkáltatói felmondás mindkét indokát első fokon megalapozottnak találta a bíróság, de a másik fokon egyiket sem - végül a Kúria az egyik indokkal foglalkozott csak, melyet megalapozottnak talált (képünk illusztráció) Forrás: Thinkstock

Az ügy másodfokra került, amely viszont azt állapította meg, hogy egyik indok sem alapoz meg egy felmondást.

A másodfokú bíróság szerint a gondozónő az ominózus estén valóban órákon keresztül volt igazolatlanul távol a munkahelyéről, de azt is megállapította, hogy máskor is előfordult ilyen igazolatlan távollét a szeretetotthonban, és akkor a munkáltató az érintetteket csak figyelmeztette, nem rúgta ki. A közmeghallgatáson tett kijelentésekkel kapcsolatban pedig úgy vélte a bíróság, hogy azok valós állítások voltak a munkáltatóról, az ügyek részletezése nélkül.

Az ügy a Kúriára került. A Kúria megállapította, hogy az jogszerű indoka volt az azonnali hatályú felmondásnak, hogy a gondozónő az engedélyezett egy óra helyett négy órával később kezdte meg a munkáját, és ezzel ennyi időn keresztül 80 gondozottra csak egy gondozó jutott. Mivel ezt az okot jogszerűnek vélte, ezért a közmeghallgatáson történteket már nem vizsgálta.

Oláh Zsófia szerint az a tanulsága az ügynek, hogy egy jól bizonyítható és eléggé súlyos kötelezettségszegés vagy magatartás mint indok már elég egy jogszerű felmondáshoz, illetve azonnali hatályú felmondáshoz.

Mivel azonban a felmondási indokok megítélése gyakran eléggé szubjektív, érdemes az összes lehetséges indokot beleírni a felmondásba.

Írásunk a Hrblog.hu oldal cikke alapján készült.