Szárnyra kaphatnak a feltörekvő piaci devizák

dollár befektetés megtakarítás pénzügyek deviza hosszútáv türelem siker
Vágólapra másolva!
Jelentősen javulhatnak a gazdasági feltételek a feltörekvő piacokon a következő hónapokban, amiből a Goldman Sachs elemzői azt a következtetést vonták le, hogy nemcsak a régiós részvények, de a devizák is felfelé ívelhetnek.
Vágólapra másolva!

A feltörekvő piaci devizák idén komoly nyomás alá kerültek, ahogy az amerikai dollár majdnem 5 százalékot erősödött az ellene mért öt vezető devizához képest. Mindazonáltal a Goldman Sachs szakértője, Andrew Wilson szerint valószínűleg már túl vagyunk a csúcson a dollár számára, vagyis ahogy átlépünk 2019-be, számos, eddig lenyomott feltörekvő deviza is visszapattanhat – mondta Wilson a CNBC-nek.

Egy múlt héten kiadott jelentésében a Goldman eszközkezelő üzletága is úgy jósolt, hogy „kiújult felülteljesítés" várható a feltörekvő piaci eszközöktől a fejlett piaci riválisokkal szemben, ahogy a globális gazdasági növekedés újra egyensúlyba kerül.

Vételi lehetőségek

Az elemzők szerint a feltörekvő eszközök

igen vonzó hozamlehetőségekkel kecsegtetnek majd 2019-ben, a devizák és a részvények tekintetében egyaránt.

Ezt pedig a vállalati profitnövekedések kedvező kilátásai is alátámasztják.

Ezzel együtt a piaci szereplők egy jelentős része aggódik a lehetséges gazdasági lassulás miatt, különösen úgy, hogy a részvénypiac folyamatos eséseket mutat, ráadásul az amerikai jegybank szerdán újabb negyed ponttal megemelte az alapkamatot, tovább szigorítva ezzel a környezetet – ahogy arra az elemzők számítottak is.

Jövőre felpöröghetnek a feltörekvő piaci eszközök Forrás: Imaginechina/Chen kang - Imaginechina/Chen Kang

Az elmúlt időszakban tapasztalt részvénypiaci eladási hullám ellenére a Goldman elemzői kitartóan arra számítanak, hogy érdemes lesz vállalni a kockázatot 2019-ben. Az eszközárak és a piaci várakozások ugyanis jelentősen lecsökkentek az egy évvel ezelőtti szintekhez képest, ami azt is eredményezte, hogy

igen kedvező vételi lehetőségek álltak elő, és megnyílt az út a kellemes meglepetések előtt

– mondják.

Kínán múlhat a jövő

A relatíve kedvező kilátások mellett a Goldman a kínai gazdaság teljesítményét azonosította a következő hónapok legfőbb kockázataként. A bank 2019-es prognózisa szerint a világ második legnagyobb gazdasága mindössze 6,2 százalékkal bővül majd,

ami a leglassabb növekedési ütem lenne az 1990-es évek eleje óta.

Mindazonáltal az elemzők arra számítanak, hogy a gazdasági növekedések mögöttünk lévő jelentős lassulása után enyhültek a rövidtávú nyomások a feltörekvő piacok gazdasági teljesítményein, vagyis érdemes lesz odafigyelni a megnyíló lehetőségekre.