Ezek voltak az év újdonságai a hazai kkv-bankszolgáltatásokban

Erste Bank, Újbuda
Vágólapra másolva!
Év végén szerettünk volna számadást készíteni a legsikeresebb idei hazai, kis- és középvállalkozásoknak kínált banki újdonságokról. A bankok válaszai alapján bemutatjuk, melyek voltak a legnépszerűbb konstrukciók 2018-ban.
Vágólapra másolva!

A kedvező kölcsönkonstrukciók egymást verték az idei kínálatban

A Budapest Banknál rugalmasságának köszönhetően gyorsan népszerű lett az idén megjelent Eseti kölcsön nevű konstrukció. Az igényelhető kölcsönösszeg 1 millió forintnál kezdődik, felvételéhez nem szükséges tárgyi fedezet bevonása és a törlesztési feltételek is rugalmasak:

a tőkét az ügyfél egyenletesen törlesztheti az általa választott gyakorisággal,

vagyis a megszokott, ún. annuitásos kölcsönökhöz képest - ahol a törlesztőrészlet állandó, de cserébe a tőketörlesztés nem időarányos - időarányosan törleszti hitelét a vállalkozó. Az időarányos törlesztés azzal jár, hogy a változó kamat miatt a törlesztőrészlet eleinte magasabb lesz, de a törlesztéssel arányosan csökken.

Az Erste Banknál az áprilisban indult, szabadon felhasználható Power Business hitelek vitték a prímet idén, kiugró eredményeket produkálva: hat hónap alatt a folyósított összeg meghaladta a 10 milliárd forintot. Ez sokat segít abban, hogy a 2018-as év végére a hitelintézet várakozása szerint a kisvállalkozói hitelállomány a 2017 évinek a duplájára nő. A kisvállalkozó ügyfelek pozitív elbírás esetén átlagosan 10 nap alatt megkapták a hitelt annak köszönhetően, hogy a bank a legbonyolultabb esetben sem kér néhány papírnál többet.

Egy Erste bankszámla-vezető ügyfél, ha rajta van a megbízható adózók listáján, és van elektronikusan beadott mérlege, akár egyetlen papír beadása nélkül is igényelheti a hitelt:

az ügyintéző a publikusan beszerezhető adatok lekérésével azonnal kiszámolhatja a maximálisan adható összeget.

A K&H Bank a 48 órás hitelezési folyamat bevezetését emelte ki 2018 fő kkv-sikereként, melynek keretében a korábbi 10 napról 48 órára csökkentette a hitelkérelmi dokumentáció megküldése és az indikatív finanszírozási ajánlat elfogadását követően kezdődő bírálati folyamatot.

A MagNet Bank által ajánlott, 12 havonta megújítható vállalati folyószámlahitele pontosan úgy működik, mint a lakossági konstrukciók esetében: a szabadon felhasználható hitelt a beérkező jóváírások automatikusan törlesztik.

Az MKB Banknál a 2017. utolsó negyedévében, a piacon elsőként bevezetett megemelt keretösszegű Széchenyi Kártya Program sikerét emelték ki. Idén népszerűvé vált a Széchenyi Beruházási Hitel konstrukció is, mely legfeljebb 10 éves futamidejű, akár 100 millió forint összegű hitellehetőséggel segítheti a magyar mikro-, kis- és középvállalatok fejlődését.

Amennyiben a vállalkozások élnek az évi 5 százalékos állami kamattámogatás lehetőségével, úgy akár 0 százalékos kamatozású beruházási hitelhez juthatnak.

Az MKB Bank ezen felül az agráriumban is tudta növelni piaci részesedését az Agrár Széchenyi Kártya Folyószámlahitelnek köszönhetően, mely jelentős kedvezményeket nyújt a legkisebb gazdálkodóknak is. Emellett a bank 2018. júliusában megújította vállalkozói számlacsomag kínálatát is.

A Sberbank Magyarország kisebb vállalatoknak - 0-300 millió forint/év árbevétel alatt - a Turbó vállalkozói kölcsönt, ennél nagyobb cégeknek a Perfekt hitelt emelte ki az idei sikertermékei közül. Az akár évi fix 7,99 százalékos kamattól induló, akár 6 évig igénybe vehető, tárgyi fedezet nélkül igényelhető kölcsön összege 0,5 és 10 millió forint között lehet, igénylését pedig egyszerűnek és gyorsnak ígéri a Sberbank. A Perfekt folyószámlahitelt forint vagy euró alapon lehet igényelni 1 havi BUBOR/EURIBOR + 2,5 százalékos kamattal 1+1 év futamidőre, 10 millió és 100 millió Ft közötti hitelösszegben, tárgyi fedezet nélkül.

Sikeres bankszámlacsomagok: díjmentes átutalások, otthoni szerződéskötés és Black Friday

Sikeres volt az Erste Black Friday számlacsomagja, melyet az idén november 23-án bevezetett Erste Black Friday Kereskedői Számlacsomagot választó kereskedők mellett a vendéglátás- és szálláshely-szolgáltatók is igénybe vehetnek.

A számlacsomag az elektronikus utalás, a pénztári forint bankjegy és zsákos forint bankjegy befizetés, valamint a pénztári valuta bankjegy befizetés díjából nyújt kedvezményt.

A három kedvezményből a kisvállalkozások havi 1,5 millió forintos számlaforgalomig egyet, 1,5-5 millió forint forgalom között kettőt választhatnak, míg havi 5 millió forint felett mindhármat igénybe vehetik. A kedvezmények igénybevételének sorrendjét az ügyfelek maguk határozhatják meg.

A MagNet Bank a Merkúr számlát hozta ki idei legsikeresebb vállalkozói termékének. A számla a bankfiók felkeresése nélkül, teljesen online nyitható meg, de a papírokat személyesen kell aláírnia a vállalkozás képviselőjének, melyeket azonban díjmentesen házhoz szállítanak az ország bármely pontján. A Merkúr egyéni vállalkozói számla havi számlavezetési díja 350 forint.

Flexi business kisvállalati számlacsomagját emelte ki sikeres idei vállalati konstrukciói közül az UniCredit Bank, melynél a havi átutalások díját a számlacsomag havidíja magában foglalja, de a havidíj az átutalások arányában sávosan változik.

Az Erste Bank újbudai fiókja - a hitelintézetnél a vállalkozók maguk alakíthatják a kedvezményeket az elektronikus utalás, a pénztári forint bankjegy és zsákos forint bankjegy befizetés díjából Forrás: Origo

Újdonságok a likviditáskezelésben, Trade Club kereskedőknek és árfolyam fedezeti szolgáltatás nyersanyag felhasználóknak

A CIB Banknál a CIB Likviditáskezelési Befektetési Program volt 2018 sikertörténete.

A konstrukcióban az átmenetileg felszabaduló forint és euró pénzeszközöket az ügyfelek automatikusan fektethetik befektetési alapba egy szerződés aláírásával, értékpapír számla megnyitását követően.

A forint és euró alapon elérhető befektetési alapok alacsony kockázatúak.

Sikeres idei újdonság a K&H Bank háza tájáról, hogy a hitelintézet az idei év elején hazánkban egyedüliként indította el a Trade Club szolgáltatást. A 13 bankcsoportot magában foglaló Trade Club Alliance banki szövetség előzetesen minősített ügyfeleit egy kereskedelmi partnerkereső platformon ismerteti meg egymással,

a külkereskedelem élénkítése, potenciális üzleti lehetőségek kiaknázása, kereskedelmi szinergiák felszabadítása céljából.

A résztvevő bankok hálózata világszerte már több, mint 50 országra terjed ki és a teljes ügyfélszám meghaladja a 15 ezret, a termelés és kereskedelem számos területét fedve le. A rendszer részletesen definiált üzleti profiljuk alapján potenciális partnereket kínál fel a résztvevőknek, megspórolva ezzel a manuális keresésre fordított időt - amire egyébként szintén van lehetőség a platformon. A Trade Club szolgáltatást – az előminősítést követően – a K&H díjmentesen biztosítja számlavezetett vállalati ügyfelei részére.

Szintén sikeresnek bizonyult az UniCredit Bank árfolyam fedezeti szolgáltatása. Az árupiaci termékek körébe sorolható nyersanyagok (mint például energia, fémek vagy gabonák) árfolyam-fedezésének célja lehet például, hogy egy nyersanyagot fogyasztó vállalat ezzel a pénzügyi megoldással küszöbölje ki a nyersanyag árának emelkedését, ami e nélkül biztos többletköltséget jelentene számára. Az idén az UniCredit ezen a területen is jelentősen bővítette kínálatát: növelte az elérhető áruk körét, illetve opciós ügyletekkel is bővítette a termékpalettát, aminek keretében a fogyasztó vállalat vásárolhat egyfajta biztosítást az áremelkedések ellen, miközben, ha alacsonyan maradnak a referenciaindexek, akkor annak kedvező hatásaiból is részesülhet.