Hatalmas rekordot állított fel a világ legnépszerűbb múzeuma

szárazság hőség párizs louvre szökőkút
Tourists cool themselves at the fountain in front of the Louvre Pyramid in Paris on August 7, 2018, during an on-going heatwave in Europe. / AFP PHOTO / GERARD JULIEN
Vágólapra másolva!
2 millióval többen mentek el a párizsi Louvre-ba tavaly, mint a korábbi évben. A 2018-as teljesítményével rekordot döntött a múzeum. 
Vágólapra másolva!

Több mint 10 millió fővel minden korábbi látogatottsági rekordját megdöntötte 2018-ban a párizsi Louvre. A múzeum csütörtökön tette közzé tavalyi látogatottsági adatait, és Jean-Luc Martinez elnök-vezérigazgató azt mondta, első ízben esett meg a Louvre történetében, hogy egy évben

a látogatók száma meghaladta a 10 millió főt.

Hozzá tette azt is, hogy valószínűleg a világ múzeumainak történetében is, ami nem túl szerencsés, mert a napokban jelentették be, hogy 2018-ban több mint 17,5 millió látogatót fogadott a pekingi Palotamúzeum, közismertebb nevén a Tiltott Város. Mindenesetre a legközelebb akkor járunk az igazsághoz, ha figyelembe vesszük, hogy a Louvre esetében egy szépművészeti és régészeti múzeumról van szó.

Hűsölő turisták a Louvre Piramisa melletti medencéeben 2018 augusztusában Forrás: AFP/Gerard Julien

Egész pontosan 10,2 mililó ember látogatott el tavaly a Louvre-t, azaz a világ legnépszerűbb múzeumát. És ez 25 százalékkal jobb eredmény, mint amivel a 2017-es évet zárták. A korábbi rekordjuk pedig 2012-ből való, akkor 9,7 millió látogatót fogadtak. (2017-ben a Louvre után a pekingi, Tienanmen téri Kínai Nemzeti Múzeum vonzotta a legtöbb, azaz 8 millió látogatót, a harmadik helyen a New York-i Metropolitan Művészeti Múzeum állt 7,3 millió látogatóval. A Louvre elnök-vezérigazgatója szerint új rekordjuk az elmúlt két évben végrehajtott bővítési munkáknak köszönhető, és annak, hogy újra talpra állt Párizsban a nemzetközi turizmus, amelyben

30 százalékos csökkenést okoztak a korábbi évek terrortámadásai.

Az online jegyárusítás bevezetése csökkentette a várakozási időt, és ez is több látogatót vonzott a Louvre-ba - mondta az igazgató.