Milyen információk ingyenesek egy cégről és hol találhatók?

laptop, ajándék
Amikor már semmire sincs idő, kapóra jön az internet
Vágólapra másolva!
Az információ alapvető érték a mai világban, így a céges partnereinket is hasznos lehet lecsekkolni, de szerződéskötés előtt mindenképpen javasolt, főleg ha ő fizet nekünk. Sokan azonban még mindig nem tudják, hogyan tehetnének szert ilyen információkra, pedig ott van az orrunk előtt a lehetőség és még fizetni vagy regisztrálni sem kell érte.
Vágólapra másolva!

A magyar adatbázisok közül az E-cégjegyzékre hivatkozik az Üzletem.hu-n írt cikkében Kocsis Ildikó ügyvéd. Az adatbázisban két captcha kitöltése után máris elénk tárul bármely magyar cég legfontosabb cégbejegyzési adatai, azaz az adószám, cégjegyzékszám, székhelycím, tevékenységi kör, alapítás ideje, tulajdonosok az üzletrészeikkel, törzstőke, képviselő adatai, de még sokszor a cég bankszámlaszáma is. Az is lekérdezhető, hogy valaki szerepel-e az eltiltott személyek listáján, amire elsősorban kényszertörlés után számíthatnak a cégvezetők.

A végrehajtási és felszámolási eljárásokat is láthatjuk a cégjegyzékben.

Szerződéskötés előtt célszerű tisztában lenni ezzel a lehetőséggel,

főleg azt érdemes megnézni, hogy aki a cégvezetőnek mondja magát, az valóban jogosult-e a cég nevében szerződést kötni.

Ugyanígy hasznos lehet, hogy minden cégnek ingyen, regisztráció nélkül elérhető a mérlege, azaz a legfontosabb cégadatai. Erre az Elektronikus Beszámoló Portál ad betekintést.

De nem csak a magyar nyilvántartás lehet hasznos.

Az Európai Unió is fenntart egy cégnyilvántartó rendszert, mely szintén ingyenesen, regisztráció nélkül használható. Ez akkor hasznos, ha külföldi uniós céggel szerződünk, hiszen

így nincs szükség arra, hogy nyomozzunk a cég saját országának cégnyilvántartása után.

Az Érthető Jog portál le is tesztelte a rendszert.

Az uniós megoldás neve BRIS (Business Registers Interconnection System, azaz az Üzleti Nyilvántartások Összekapcsolási Rendszere), melyhez egy új azonosító, az EUID (magyarul az Európai Egyedi Azonosító) tartozik. Ezeket 2017-ben automatikusan minden olyan cég részére bejegyezték a magyar cégnyilvántartásba, melyeknél ez kötelező (a betéti társaságok esetében ez például nem kötelező).

Az interneten ingyen és regisztráció nélkül megtudhatunk nagyon sok adatot egy hazai vagy uniós cégről Forrás: rawpixel/Pixabay

A tesztelés nem csak az EUID, hanem a magyar adószám beütésére is megtalálta a keresett céget, sőt még a névrészletre keresve az összes résztvevő ország nyilvántartási adataiban is sikerrel járt a keresés.

A rendszert ezen a linken lehet elérni. Innen a „cégre vonatkozó információkat kereshet" szövegrészre kell kattintani, hogy elérkezzünk cégkeresőbe.

Ebből a rendszerből megtudhatjuk a cég nevét, székhelyét, nyilvántartási számát, EUID számát. Ezután a kiválasztott cégre rákattintva már olyan információt is kapunk, hogy innen közvetlenül letölthetjük-e a cég cégkivonatát, vagy az üzleti éves beszámolót.

Az ígéretek szerint a portál, és a rajta keresztül elérhető adatok köre folyamatosan bővül, egyre több EU-s tagország kapcsolja hozzá a rendszerét - írja az Érthető Jog cikke.

Írásunk az Üzletem.hu cikke alapján készült.