Ez lesz a második téli fesztiváljuk a sorban

Vágólapra másolva!
Idén lesz a második Kórusok Téli Éjszakája, és az időjárás miatt a szabadtéri helyszínek helyett ezúttal a MagNet Közösségi Ház ad otthont a több mint 30 koncertnek.
Vágólapra másolva!

A Kórusok Éjszakája rendezvény kiegészítéseként, egyértelműen hagyományteremtő céllal rendezték tavaly az első Kórusok Téli Éjszakája rendezvényt. Az idei, tehát sorban a második február 9-én lesz, és újdonság a tavalyi évhez képest, hogy

most nem szabadtéren,

hanem a MagNet Közösségi Házban. Az ottani 6 koncertteremben összesen 35 koncert lesz aznap, így nagyjából 200 énekes lép majd fel.

A programban lesz közös daltanulás, és a nyári Kórusok Éjszakájának egyik elmaradhatatlan és közkedvelt elemére, azaz a záródal-énekléssel is lehet számolni a téli eseményen. Ennek keretében a közönség egy külön erre az alkalomra írt, hivatalos záródalt énekelhet el a fellépő kórusok tagjaival közösen. A hagyományokhoz híven

az Éneklő utcával vezetik be a vendégeket

a MagNet Közösségi Ház belső udvarán át a koncerttermekbe február 9-én, 18 órakor. A 35 koncert meglehetősen színes kínálatot jelent: lesz magyar, külföldi, gyerek és felnőtt kamarakórus is. Fellép többek között az Amagnus Énekegyüttes, a Contrapunto kamarakórus, a Dalinda, a Voice drops, a kecskeméti Kodály Nemzetközi Kamarakórus, a Pax et Bonum Kamarakórus és a Csicsergők gyermekkar is. A fesztivált közös éneklés 22 órakor a közös éneklés zárja.

A rendezvény családbarát, tehát a szervezők minden korosztályra számítanak, függetlenül attól, hogy valaki szeretne-e énekelni vagy nem. Jegyek elővételben a rendezvény honlapján lehet venni.