A rendszerváltáshoz kapcsolódó tárgyakat gyűjt a Nemzeti Múzeum

Vágólapra másolva!
A rendszerváltáshoz kapcsolódó tárgyak gyűjtésébe kezd a lakosság körében a Magyar Nemzeti Múzeum, amely Közös időnk - 1989 címmel indította el a 30 évvel ezelőtti eseményeket ünneplő programsorozatát.
Vágólapra másolva!

A lakosság körében indít gyűjtést a Nemzeti Múzeum. A rendszerváltáshoz kapcsolódó tárgyakra elsősorban a Közös időnk - 1989 címmel indított programsorozata miatt van szüksége a múzeumnak. Varga Benedek főigazgató hétfőn azt mondta, a rendszerváltásról őrzött tárgyak összegyűjtésével betekintést nyerhetünk abba, mit jelentettek a magyarok számára a 30 évvel ezelőtt történtek.

A hétfői sajtótájékoztatón Gál Vilmos, a Közös időnk - 1989 projektvezetője pedig azt mondta, a tárgyakat adományozók részére a múzeum lehetőséget biztosít, hogy

elmondhassák élményeiket, emlékeiket a rendszerváltásról.

Az összegyűjtött tárgyakat az év végén nagyszabású kiállításon mutatják be, a videóra vett visszaemlékezésekből pedig szabadon hozzáférhető, virtuális tárlat készül. A gyűjtés és az időszaki kiállítás mellett filmvetítéseket, kerekasztal-beszélgetéseket és tudományos konferenciát is tervez a múzeum a rendszerváltásra emlékező projekt részeként. Gál Vilmos azt is mondta, hogy hétfőn, pontosan 30 évvel ezelőtt, 1989. január 28-án nevezte Pozsgay Imre államminiszter egy rádióinterjúban

ellenforradalom helyett népfelkelésnek az 1956-os eseményeket.

Varga Benedek a sajtótájékoztatón saját személyes tárgyai közül egy 1930-as évekből származó tintatartót ajánlott fel a gyűjtés számára, amelybe 1989-ban töltött tintát, elhatározva fiatal történészként, hogy egyszer majd azzal írja meg a rendszerváltás történetét.

Az eseményen egy lengyel Szolidaritás-zászlót is adományoztak a múzeumnak. Az adományozó, Müller Ferenc elmondta, hogy a transzparenst 1989. március 15-én a Magyar Televízió székháza előtt tüntető lengyel fiataloktól kapta emlékbe. A mindenki számára nyitott gyűjtésről bővebb információ a Nemzeti Múzeum honlapján található, ahol a projekt részeként egyebek mellett Baják László történész 1989-ban vezetett naplóinak részletei is olvashatóak heti bontásban.