Csökkent a lánctartozás a vállalkozások körében

könyvelő, könyvelés, adó, laptop, mérleg, számok, papír, toll, táblázat
Vágólapra másolva!
A vállalkozások tapasztalatai alapján tavaly mérséklődött a lánctartozás, leginkább a közepes méretű cégeket és az építőipart érinti a probléma - derül ki a Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet (GVI) közleményéből.
Vágólapra másolva!

A GVI által közölt elemzés szerint a megkérdezett vállalkozások 55 százaléka számolt be arról, hogy legalább egy üzletfele késedelmesen fizetett 2018 első felében.

Ennél alacsonyabb értéket a felmérés korábban még nem mutatott,

2017 második félévében 63 százalékukat, 2017 januárjában pedig még 78 százalékukat érintette a lánctartozás.

Legnagyobb arányban, 63 százalékban a 100-249 munkavállalót foglalkoztató cégeknek tartoztak, az ágazatok közül a legjelentősebb, 67 százalékos érintettséget az építőipari cégek jelezték.

A tulajdonosi háttér alapján alig látható eltérés: a magyar cégek 55 százaléka, a külföldi tulajdonúak 51 százaléka találkozott késedelmes fizetéssel.

A lánctartozás leginkább az építőiparban jellemző, ott a cégek kétharmada érintett ebben Forrás: Shutterstock

A késedelmes összegek átlagosan az értékesítésből származó bevételek 7 százalékát érték el a visszajelzések szerint. A megkérdezettek 52 százalékához egy hétnél hosszabb csúszással érkeztek meg a nekik járó kifizetések.

A hosszabb távú összevetés szerint a késedelmes fizetések aránya és a fizetési határidő után befolyó összegek 2009-2010 körül tetőztek, a folyamatos csökkenés 3 éve tart.

Az elemzés a GVI 2018. júliusi negyedéves konjunktúrafelvételének adatain alapul. A felmérésben 400 hazai vállalkozást kérdeztek a késedelmes fizetésről és a lánctartozásról.