Várhatóan 1200 iskola vesz részt a Pénz7 témahéten

kötelező erkölcstan, kisiskolások egy tanteremben
Vágólapra másolva!
Az idén várhatóan 1200 iskola több százezer diákkal vesz részt a Pénz7 elnevezésű témahéten, amely során igyekeznek megismertetni a fiatalokkal a pénz és a vállalkozás világát - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságfejlesztésért felelős helyettes államtitkára.
Vágólapra másolva!

Szepesi Balázs azt mondta, Magyarországon

jelenleg mintegy 500 ezer ember él meg saját vállalkozásából, de az országban széleskörű ódzkodás figyelhető meg a saját vállalkozás indításától.

A 2019. február 25. és március 1. között megtartandó témahét keretén belül szeretnék arra ösztönözni a fiatalokat, hogy ezt a "szabad és felelősségteljes" életet válasszák - tette hozzá.

1200 iskola vesz majd részt a jövő heti Pénz7 témahéten (képünk illusztráció) Forrás: AFP/Fred Dufour

A diákok többek között részt vehetnek egy háromórás foglalkozáson, ahol először összegyűjtik az életüket jellemző problémákat, majd azokra kidolgoznak egy vállalkozási ötletet.

Ezután egy önkéntes vállalkozó elmondja nekik, hogy a tapasztalatai alapján hogyan lehetne megvalósítani az ötleteiket.