Nem nőtt cselgáncsozóink kvótaszáma

Vágólapra másolva!
A bukaresti olimpiai kvalifikációs Európa-bajnokság második napján két magyar cselgáncsozó szerepelt: Braun Ákos hamar elbúcsúzott a küzdelmektől, így az utolsó esélyét is elszalasztott a kvóta megszerzésére, míg a 63 kg-os Bejczi Zsuzsát kizárták, így kilencedikként végzett a bukaresti olimpiai kvalifikációs Európa-bajnokságon.
Vágólapra másolva!

A 73 kg-os Braun hatalmas lehetőséget hagyott veszni, hiszen már a hetedik helyezés is olimpiai kvótát ért volna számára, ám rögtön az első mérkőzésén yukóval alulmaradt a görög Lavrentisz Alekszanidisszel szemben. Ellenfele a következő körben szintén kikapott, így a paksi dzsúdós számára véget ért a kontinenstorna.

A junior Európa-bajnok Bejczi (63) nyitásként waza-arival verte a török Hatün Mühcüt, második találkozóján azonban szabálytalan, sérülésveszélyes fogást alkalmazott a lengyel Aneta Szczepanskával szemben, így nem folytathatta a küzdelmet a vigaszágon sem, ahol kijelölt ellenfelét, a brit Sarah Clarkot mérkőzés nélkül győztesnek nyilvánították.

A 21 éves koroncói tehetség búcsújával a háromfős női válogatott befejezte szereplését az Eb-n, hiszen vasárnap, a felsőbb súlycsoportokban már nincs magyar induló.

"Várakozáson alul dzsúdóztak a lányok. A 48 kg-os Csernoviczki Éva még jövőre is juniorkorú lesz, ráadásul tegnap a sorsolás szeszélye folytán egy világbajnoki ezüstérmessel kezdett, akitől ki is kapott. Valamivel váratlanabb volt Szabó Brigitta korai búcsúja 57 kg-ban, és azzal, hogy már a második meccsén vereséget szenvedett, sajnos a világranglistán éppen egy hellyel maradt le az athéni kvótáról. Ami Bejczi Zsuzsa mai teljesítményét illeti, a nagy akarásban kissé túlpörgött, és akkor követett el fegyelmezetlenséget, amikor nyerésre állt a lengyellel szemben" - értékelt Németh Ferenc szövetségi kapitány.

Programja befejeztével a női csapat már vasárnap visszautazik Budapestre, míg a férfiaknál hárman is tatamira lépnek a zárónapon Rajcsányi Gergő (90), Kovács Antal (100) és Csizmadia Zoltán (plusz 100) személyében.